12. Fejezet - A FreeBSD rendszerindítási folyamata

12.1. Áttekintés

A számítógép indulását és a rajta található operációs rendszer betöltõdését "rendszerindítási folyamatnak" nevezzük, vagy egyszerûen csak "bootolásnak". A FreeBSD rendszerindítási folyamata nagymértékû rugalmasságot kínál a rendszer indulását követõ események vezérlését illetõen, legyen az a számítógépre telepített különféle operációs rendszerek egyikének kiválasztása, vagy pedig ugyanazon operációs rendszer valamelyik változatának vagy rendszermagjának kiválasztása.

Ez a fejezet részleteiben bemutatja a rendszerindításhoz kapcsolódó konfigurációs opciókat, illetve a FreeBSD bootolásának testreszabhatóságát. Ebbe minden beleértendõ, ami a FreeBSD rendszermag beindulása és az eszközök keresése során történik, majd az init(8) elindításával zárul. Ha nem vagyunk teljesen biztosak benne, ez pontosan mikor is következik be, figyeljük, amikor a szöveg színe fehérrõl szürkére vált.

A fejezet elolvasása során megismerjük:

  • milyen elemekbõl áll a FreeBSD rendszertöltõ alrendszere, és ezek miként kapcsolódnak egymáshoz;

  • melyek azok a FreeBSD rendszerindításában résztvevõ elemeknek átadható opciók, amelyekkel vezérelhetõ ez a folyamat;

  • a device.hints(5) alapjait.

Csak x86

Ez a fejezet kizárólag csak az Intel® x86 típusú architektúráján futó FreeBSD rendszerindítási folyamatát mutatja be.

12.2. A rendszerindítás problémája

Az operációs rendszer elindítása a számítógép bekapcsolása után egy felettébb érdekes problémát vet fel. Definíció szerint a számítógép ugyanis egy lépést sem tud megtenni az operációs rendszer elindulása nélkül. Például nem tud programokat futtatni a lemezrõl. Eszerint ha a számítógépünk nem képes programokat futtatni a lemezrõl az operációs rendszer segítsége nélkül, viszont az operációs rendszer programjai a lemezen vannak, mégis hogyan képes elindulni maga az operációs rendszer?

Maga a probléma a Münchhausen báró kalandjai c. könyvben leírtakhoz hasonló. A történet szerint ugyanis a fõszereplõ egy mocsárban ragadt derék lovával, azonban sikerült kihúznia magát belõle a saját hajánál fogva. Ez a motívum vált a számítógépek hõskorában a rendszerbetöltés alapjává, vagyis ahogyan betöltötték az operációs rendszereket. (Ford.: ezt az angolban bootstrappingnek hívják, mivel a történet angol változata szerint a csizmáján (boot) emelkedett ki. Ebbõl alakult ki késõbb az elterjedt bootolás szó is.)

Az x86-os konfigurációkon a BIOS (Basic Input/Output System, avagy "alapvetõ be- és kimeneti rendszer") felelõs az operációs rendszer betöltéséért. Ehhez a BIOS elõször megkeresi a merevlemez egy speciális helyén található Master Boot Record-ot (MBR). A BIOS elegendõ tudással rendelkezik az MBR beolvasásához és lefuttatásához, és feltételezi, hogy az MBR majd elvégzi az operációs rendszer betöltéséhez szükséges további feladatokat, helyenként a BIOS közremûködésével.

Az MBR-ben található programkódot hívják általában boot managernek, kiváltképp abban az esetben, amikor az a felhasználóval is kommunikál. Ilyenkor a boot manager többnyire további kódot tartalmaz a lemez elsõ sávján vagy az egyik állományrendszerben. (A boot managereket néha boot loadernek is nevezzük, de a FreeBSD-s terminológia ezt a kifejezést a rendszerindítás egy késõbbi fokozatára használja.) Népszerûbb boot managerek: boot0 (avagy Boot Easy, a FreeBSD alapvetõ boot managere), GRUB, GAG és a LILO. (Ezek közül egyedül csak a boot0 fér el az MBR-ben.)

Amennyiben merevlemezeinken csupán egyetlen operációs rendszer foglal helyet, akkor egy szabványos MBR tökéletesen megfelelõ. Ez az MBR megkeresi az elsõ indítható (más néven aktív) slice-ot a lemezen, majd lefuttatja a benne található indítókódot az operációs rendszer többi részének felélesztéséhez. Az fdisk(8) által alapértelmezés szerint telepített MBR pontosan ilyen. Ennek alapja a /boot/mbr állomány.

Ha viszont több operációs rendszert is telepítettünk a lemezeinkre, akkor egy ettõl eltérõ boot managert érdemes használnunk, olyat, amely képes felsorolni a rendelkezésre álló operációs rendszereket, lehetõvé téve, hogy választani lehessen az indításuk között. Ezek közül kettõrõl esik szó a következõ alfejezetekben.

A FreeBSD rendszertöltõ alrendszerének fennmaradó része három fokozatra bontható. Az elsõ fokozatot az MBR indítja el, amely pontosan eleget tud ahhoz, hogy a számítógépet egy elõre megadott állapotba hozza és lefuttassa rajta a második fokozatot. A második fokozat ennél már egy kicsivel többre képes, majd ezt követi a harmadik fokozat. Ez a fokozat zárja le végül az operációs rendszer betöltésének feladatát. A munka tehát ezen három fokozat között oszlik meg, mivel a PC-szabványok komoly korlátozásokat tesznek az elsõ, illetve második fokozatban futtatható programok méretére. Ha így fûzzük össze a feladatokat, akkor a FreeBSD számára egy sokkal rugalmasabb betöltõt kapunk.

Ezután beindul a rendszermag (más néven kernel), és nekilát a számítógépben rendelkezésre álló hardvereszközök keresésének, majd elõkészíti õket a használatra. Ahogy a rendszermag beindításának folyamata véget ért, az átadja a vezérlést az init(8) nevû felhasználói programnak, amely megbizonyosodik a lemezek használhatóságáról. Az init(8) ezt követõen megkezdi az erõforrások felhasználói szintû konfigurálását: csatlakoztatja az állományrendszereket, beállítja a hálózati kártyá(ka)t, és elindítja mindazon programokat, amelyeknek egy FreeBSD rendszer indulásakor futnia kell.

12.3. A boot manager és az indulás fokozatai

12.3.1. A boot manager

Az MBR-ben található programkódot, avagy boot managert, sokszor csak a rendszerindítás nulladik fokozataként emlegetik. Ez az alfejezet a korábban említett két boot managert tárgyalja: a boot0-t és a LILO-t.

A boot0 boot manager: A FreeBSD telepítõje vagy a boot0cfg(8) által kialakított MBR alapértelmezett állapotban a /boot/boot0 állományon alapszik. (A boot0 program nagyon egyszerû, hiszen az -ben elhelyezhetõ kód csak 446 byte hosszúságú lehet, mert a végében még el kell férnie a slice-táblának és az 0x55AA azonosítónak.) Ha telepítettük a boot0-t és a lemezeinken több operációs rendszer is megtalálható, akkor a rendszerindítás során egy hasonló képet kell látnunk:

Példa 1. A boot0 munkában
F1 DOS
F2 FreeBSD
F3 Linux
F4 ??
F5 Drive 1

Default: F2

Más operációs rendszerek, különösen a Windows®, telepítésük során felülírják a már meglevõ MBR-t a sajátjukkal. Ha ez történne, vagy egyszerûen csak szeretnénk a meglevõ MBR-t lecserélni a FreeBSD MBR-jével, adjuk ki a következõ parancsot:

# fdisk -B -b /boot/boot0 eszköznév

ahol az eszköznév annak az eszköznek a neve, ahonnan a rendszert indítani szeretnénk, tehát például ad0 az elsõ IDE-lemez esetén, vagy ad2 a második IDE-vezérlõn található elsõ IDE-lemez esetén, illetve da0 az elsõ SCSI-lemez esetén, és így tovább. Ha testre akarjuk szabni az MBR-t, használjuk a boot0cfg(8)-t.

A LILO boot manager: Ezen boot manager telepítéséhez és beállításához elsõként indítsuk el a Linuxot és vegyük hozzá az alábbi sort a rendszerünkben található /etc/lilo.conf konfigurációs állományhoz:

other=/dev/hdXY
table=/dev/hdX
loader=/boot/chain.b
label=FreeBSD

A fenti sablont kiegészítve, a linuxos konvenciók szerint adjuk meg a FreeBSD elsõdleges partícióját és meghajtóját úgy, hogy az X-et átírjuk a linuxos meghajtó betûjelére és az Y-t átírjuk a Linux® elsõdleges partíciójának számára. Ha SCSI-meghajtót használunk, a /dev/hd részt is át kell írnunk az elõbbiek mellett /dev/sd-re. A loader=/boot/chain.b sor elhagyható abban az esetben, ha mind a két operációs rendszer ugyanazon a meghajtón található. Ha befejeztük a módosítást, futtassuk le a /sbin/lilo -v parancsot a változtatásaink életbe léptetéséhez. Ezt ellenõrizhetjük is a képernyõn megjelenõ üzenetek alapján.

12.3.2. Az elsõ fokozat (/boot/boot1) és a második fokozat (/boot/boot2)

Az elsõ és a második fokozat fogalmilag ugyanannak a programnak a része, a lemezen ugyanott helyezkedik el. A tárbeli megszorítások miatt ugyan el kellett választani õket egymástól, de a telepítésük mindig egy helyre történik. A telepítõ vagy a bsdlabel (lásd lentebb) használata során a /boot/boot nevû kombinált állományból másolódnak ki.

Az állományrendszereken kívül találhatóak, az aktív slice elsõ sávjában, annak elsõ szektorától kezdõdõen. Ez az a hely, ahol a boot0, illetve a többi boot manager is keresi a rendszerindítás folytatására alkalmas programot. A felhasznált szektorok száma könnyedén kideríthetõ a /boot/boot méretébõl.

Legfeljebb 512 byte-os méreténél fogva a boot1 állomány nagyon egyszerû felépítésû, és éppen csak annyit tud a slice-ra vonatkozó információkat tároló FreeBSD bsdlabel-rõl, hogy megtalálja a boot2-t és elindítsa.

A boot2 már egy kicsivel ügyesebb, és eléggé ismeri a FreeBSD állományrendszerét ahhoz, hogy megtaláljon rajta állományokat, valamint képes egy egyszerû felületet nyújtani a rendszermag vagy a betöltõ megválasztásához.

Mivel a betöltõ pedig már ennél is okosabb, és egy könnyen használható rendszerindítási konfigurációt tud a felhasználó számára nyújtani, ezért a boot2 általában ezt indítja el, de elõtte közvetlenül a rendszermag futtatását végzi el.

Példa 2. A boot2 mûködés közben
>> FreeBSD/i386 BOOT
Default: 0:ad(0,a)/boot/loader
boot:

Ha le kellene váltani a korábban telepített boot1 és boot2 fokozatokat, használjuk a bsdlabel(8)-t:

# bsdlabel -B lemezslice

ahol a lemezslice annak a lemeznek és slice-nak a kombinációja, ahonnan indítjuk a rendszerünket, például az elsõ IDE-lemez elsõ slice-a esetén ez az ad0s1.

A veszélyesen dedikált mód (Dangerously Dedicated Mode)

Amikor a bsdlabel(8) meghívásakor csak a lemez nevét használjuk, például ad0-t, a parancs egy veszélyesen dedikált lemezt hoz létre, slice-ok nélkül! Szinte biztos, hogy nem ez az, amire szükségünk lenne, ezért mindig ellenõrizzük kiadása elõtt a bsdlabel(8) parancsot!

12.3.3. A harmadik fokozat (/boot/loader)

A betöltõ a három fokozatú rendszertöltés utolsó állomása. Az állományrendszerben /boot/loader néven találhatjuk meg.

A rendszertöltõt az egyszerû konfigurálhatóságot támogató, felhasználóbarát eszköznek tervezték, és könnyen megtanulható, beépített parancsokat használ, melyek mögött egy összetettebb parancsokat ismerõ, erõsebb értelmezõ áll.

12.3.3.1. A rendszertöltõ mûködése

Az inicializálás során a rendszertöltõ megpróbálja megkeresni a konzolt, és a lemezek közül igyekszik megtalálni azt, amelyikrõl elindult a rendszer. A keresések eredményének megfelelõen beállítja a változókat, majd elindul egy értelmezõ, ahol vagy szkriptbõl olvasva, vagy pedig interaktívan feldolgozásra kerülnek a parancsok.

A rendszertöltõ ezt követõen beolvassa a /boot/loader.rc állományt, az pedig alapértelmezés szerint feldolgozza a /boot/defaults/loader.conf állományt, ahol a változók értelmes kezdõértéket kapnak, valamint feldolgozza még a /boot/loader.conf állományt is, ahol a változók értékeit változtathatjuk meg. Miután ez lezajlott, a loader.rc a változók értékeinek megfelelõen cselekszik, betöltve az ily módon kiválasztott rendszermagot és a hozzá választott modulokat.

Végezetül, a rendszertöltõ beiktat egy, alapértelmezés szerint 10 másodperces várakozási szünetet, majd elindítja a rendszermagot, ha azt meg nem szakítjuk egy billentyû lenyomásával. Ha megszakítjuk ezt a várakozást, a rendszertöltõ egy parancssort ad, amelyen keresztül egyszerû parancsokat adhatunk ki neki: állíthatjuk a változók értékeit, modulokat távolíthatunk el a memóriából, modulokat töltethetünk be, elindíthatjuk a rendszert vagy újraindíthatjuk a számítógépet.

12.3.3.2. A rendszertöltõ beépített parancsai

Következzenek a leggyakrabban használt parancsok a rendszertöltõben. Az összes itt elérhetõ parancsot a loader(8) man oldalon találjuk meg.

autoboot másodperc

Megkezdi a rendszermag betöltését, ha nem szakítjuk meg a várakozást másodpercekben megadott idõtartam alatt. Ekkor egy visszaszámlálást láthatunk, ami az alapértelmezés szerint 10 másodperctõl indul.

boot [-opciók] [rendszermag]

Amennyiben léteznek, a megadott opciókkal azonnal megkezdi a megadott rendszermag betöltését. A rendszermag paraméter csak abban az esetben adható meg, ha elõtte kiadtunk egy unload parancsot, máskülönben a korábban betöltött rendszermaggal indul a rendszer.

boot-conf

Végigmegy a modulok ugyanazon automatikus konfigurációján, ahogy az a normális rendszerindítás során is történik. Ezen parancs használatának csak akkor van értelme, ha elõtte az unload parancsot használjuk, megváltoztatunk egy-két változót, általában a kernel-t.

help [témakör]

A /boot/loader.help állományban fellelhetõ súgóüzeneteket mutatja meg. Ha témakörnek indexet adunk meg, akkor az elérhetõ témakörök listáját kapjuk meg.

include állománynév …​

Feldolgozza a megnevezett állományt: beolvassa, majd sorról sorra értelmezi. Hiba esetén azonnal megállítja a feldolgozást.

load [-t típus] állománynév

A név alapján betölti a rendszermagot, modult vagy az adott típusú állományt. Az állománynév után megadott további paraméterek az állománynak adódnak át.

ls [-l] [elérési útvonal]

Kilistázza a megadott elérési útvonalon található állományokat, vagy ennek hiányában a gyökér tartalmát. Ha hozzátesszük a -l kapcsolót, az állományok mérete is látható válik.

lsdev [-v]

Kilistázza az összes olyan eszközt, ahonnan modulokat tölthetünk be. Amennyiben a -v kapcsolót is megadjuk, további részleteket tudhatunk meg róluk.

lsmod [-v]

Kilistázza a betöltött modulokat. Ha többet szeretnénk megtudni róluk, adjuk meg a -v kapcsolót.

more állománynév

Megmutatja a megadott állomány tartalmát, minden LINES számú sor után szünetet tartva.

reboot

Azonnal újraindítja a számítógépet.

set változó

Beállítja a rendszertöltõ környezeti változójának értékét.

unload

Eltávolítja a memóriából az összes betöltött modult.

12.3.3.3. Rendszertöltõ példák

Íme néhány konkrét példa a rendszertöltõ használatára:

  • Így indíthatjuk egyfelhasználós módban az általunk használt rendszermagot:

     boot -s
  • Távolítsuk el a betöltött rendszermagot és a moduljait, és töltsük be helyettük a korábbi (vagy egy másik) rendszermagot:

    unload
    load kernel.old

    Itt használhatjuk a kernel.GENERIC nevet is, amely a telepítõlemezen található általános rendszermagra utal, vagy a kernel.old nevet, amely a korábban használt rendszermagot rejti (például amikor rendszermagot frissítettünk vagy készítettünk magunknak).

    A következõképpen lehet betölteni a szokásos moduljainkat egy másik rendszermaggal:

    unload
    set kernel="kernel.old"
    boot-conf
  • Egy rendszermag-konfigurációs szkript (automatizált szkript, amely ugyanazokat a beállításokat végzi el, amelyeket mi magunk tennénk akkor, amikor a rendszermagot indítjuk) betöltése:

     load -t userconfig_script /boot/kernel.conf

12.3.3.4. Rendszerbetöltõ képernyõk

A rendszertöltés során megjelenõ rendszerüzenetek megjelenítése helyett egy sokkal megnyerõbb, látványosabb rendszerindítást tudunk elérni betöltõ képernyõk használatával. Egy ilyen képet egészen a konzolos bejelentkezésig, vagy az X felett futó valamelyik bejelentkezõ képernyõ megjelenéséig láthatunk.

FreeBSD alatt alapvetõen két típusú környezet létezik. Ezek közül az egyik a hagyományos virtuális konzolos parancssoros felület. Ekkor a rendszertöltés befejezõdésekor egy szöveges parancssori bejelentkezõ promptot kapunk. A másik környezet az X11 által felkínált grafikus felület. Miután telepítettük az X11 szervert és valamelyik munkakörnyezetet, tehát például a GNOME, a KDE vagy az XFce környezetek valamelyikét, a startx paranccsal indíthatjuk el a grafikus felületet.

Némely felhasználók a megszokott szöveges bejelentkezés helyett is inkább valamelyik X11 alapú grafikus bejelentkezést szeretnék használni. A különbözõ bejelentkezõ képernyõk, mint amilyen az Xorg esetén az XDM, a GNOME esetén a gdm, vagy a KDE esetén a kdm (illetve a Portgyûjteménybõl származó egyéb megoldások) alapvetõen a konzolos bejelentkezés helyett nyújtanak egy grafikus bejelentkezõ felületet. Ilyenkor a sikeres bejelentkezést követõen a felhasználó közvetlenül egy grafikus környezetbe kerül.

A parancssoros felület esetén a rendszertöltõ képernyõ elrejti az összes rendszerüzenetet és a rendszer indításakor futtatott programok üzeneteit. Az X11 használata esetén azonban a felhasználók ezzel együtt már a többi, alapértelmezés szerint grafikus felülettel rendelkezõ rendszerhez (Microsoft® Windows® vagy más nem-UNIX operációs rendszer) hasonló élményt nyernek.

12.3.3.4.1. A rendszerbetöltõ képek támogatása

A FreeBSD csak BMP (.bmp) vagy ZSoft PCX formátumú, 256 színû rendszerbetöltõ képek megjelenítését támogatja. Emellett szabványos VGA kártyákon csak akkor fog mûködni, ha a kép 320x200 vagy annál kisebb felbontású.

Nagyobb méretû képek esetén, egészen az 1024x768-as felbontásig, a FreeBSD VESA támogatására lesz szükségünk. Ezt vagy a rendszer indításakor a VESA modul betöltésével engedélyezhetjük, vagy ha a rendszermag konfigurációs állományában megadjuk a VESA sort és készítünk egy saját rendszermagot (lásd A FreeBSD rendszermag testreszabása). A VESA támogatáson keresztül a felhasználók a teljes képernyõt betöltõ rendszerbetöltõ képeket is meg tudnak így jeleníteni.

A rendszerbetöltõ képernyõ a rendszer indítása közben bármikor tetszõlegesen kikapcsolható egy tetszõleges billentyû lenyomásával.

A megadott betöltõképernyõ alapértelmezés szerint a képernyõvédõ szerepét is betölti az X11 felületén kívül. Ha tehát egy ideig nem használjuk a számítógépünket, akkor a képernyõ átvált a betöltõképre és folyamatosan változtatni kezdi az intenzitását, a nagyon világosból a nagyon sötétbe, majd újrakezdi. Az alapértelmezett képernyõvédõ az /etc/rc.conf állományban a saver= sor megadásával állítható át. Ehhez a beállításhoz több különbözõ beépített képernyõvédõ tartozik, ezek teljes listáját a splash(4) man oldalon olvashatjuk. Ezek közül az alapértelmezett a "warp". Az /etc/rc.conf állományban megadható saver= csak a virtuális konzolokra vonatkozik, az X11 bejelentkezõ képernyõire semmilyen hatással sincs.

A rendszerbetöltõ néhány üzenete, valamint a rendszerindítási opciókat tartalmazó menü és a hozzá tartozó visszaszámlálás még a rendszerbetöltõ képernyõ használata során is meg fog jelenni.

A http://artwork.freebsdgr.org címen találhatunk néhány ilyen betöltõképernyõt. A sysutils/bsd-splash-changer port telepítésével pedig a rendszer egyes indításakor egy elõre megadott gyûjteménybõl tudunk véletlenszerûen választani egyet.

12.3.3.4.2. A rendszerbetöltõ képek használata

A betöltõképet tartalmazó (.bmp vagy .pcx kiterjesztésû) állományt a rendszerindító partícióra, például a /boot könyvtárba kell tennünk.

A normál (256 szín, legfeljebb 320x200-as felbontású) képek esetén a következõ sorokat adjuk hozzá a /boot/loader.conf állományhoz:

splash_bmp_load="YES"
bitmap_load="YES"
bitmap_name="/boot/betöltõkép.bmp"

Nagyobb felbontás esetén (legfeljebb 1024x768-as méretig) pedig a /boot/loader.conf állománynak a következõket kell tartalmaznia:

vesa_load="YES"
splash_bmp_load="YES"
bitmap_load="YES"
bitmap_name="/boot/betöltõkép.bmp"

Az iménti példában feltételeztük, hogy a /boot/betöltõkép.bmp állományt használjuk betöltõképként. Amikor azonban PCX állományokat akarunk használni, a következõ sorokat kell megadnunk, a felbontástól függõen a vesa_load="YES" sorral kiegészítve:

splash_pcx_load="YES"
bitmap_load="YES"
bitmap_name="/boot/betöltõkép.pcx"

Természetesen a kép neve sem csak "betöltõkép" lehet. Tetszõlegesen elnevezhetjük, egyedül csak arra kell ügyelünk, hogy BMP vagy PCX formátumú legyen: splash_640x400.bmp vagy például blue_wave.pcx.

További érdekes beállítások a loader.conf állományból:

beastie_disable="YES"

Ennek megadásakor nem jelenik meg a rendszerindítási lehetõségeket felkínáló menü, de a visszaszámlálás megmarad. Hiába tiltjuk le a menüt, ilyenkor továbbra is választanunk kell a lehetõségek közül.

loader_logo="beastie"

Ezzel a beállítással a menüben látható "FreeBSD" feliratot cserélhetjük le a korábbi kiadásokban szereplõ színes démonos emblémára.

12.4. Kapcsolat a rendszermaggal a rendszerindítás folyamán

Ahogy sikerült betölteni (a szokásos módon) a rendszertöltõvel vagy (a rendszertöltõ átugrásával) a boot2 segítségével, a rendszermag megvizsgálja az esetlegesen átvett rendszerindítási paramétereket, és azoknak megfelelõen viselkedik.

12.4.1. A rendszermag paraméterei

A rendszermag leginkább használt paraméterei:

-a

a rendszermag inicializálása során rákérdez a gyökér állományrendszerként csatlakoztatandó eszközre.

-C

a rendszer indítása CD-rõl.

-c

a UserConfig, a rendszerindítás során használt rendszermag-beállító, futtatása.

-s

a rendszer indítása egyfelhasználós módban.

-v

részletesebb információk megjelenítése a rendszermag indítása során.

Ezeken kívül még számos paraméter létezik, a teljes listát a boot(8) man oldalon találhatjuk meg.

12.5. Eszköz útmutatók (device.hints)

Ez a lehetõség csak a FreeBSD 5.0 vagy annál késõbbi verzióiban jelenik meg.

A rendszerindítás kezdeti szakaszában a loader(8) beolvassa a device.hints(5) állományt. Ebben az állományban tárolódnak a gyakran csak "eszköz útmutatóknak" nevezett változók, amelyek a rendszermag számára nyújtanak hasznos információkat az indulás során. Ezeket az "útmutatókat" az eszközmeghajtók hasznosítják az általuk ismert eszközök beállítása során.

Az eszközökre vonatkozó ilyen jellegû útmutatások a harmadik fázisban megjelenõ parancssorban is megadhatóak. A változókat a set (beállít) parancs segítségével tudjuk felvenni, míg az unset (eltávolít) paranccsal tudunk törölni, valamint a show (megmutat) paranccsal megjeleníteni az értéküket. Sõt, ezen a ponton a /boot/device.hints állománnyal már beállított változókat is felülbírálhatjuk. A rendszerindító parancssorában elvégzett módosítások viszont nem fognak megmaradni, és a következõ rendszerindítás alkalmával elvesznek.

Ahogy a rendszerünk használatra kész állapotba került, a kenv(1) parancs használható a változók értékeinek listázásához.

A /boot/device.hints állományban soronként egy-egy változót tudunk megadni, illetve a kettõskereszttel ("#") bevezetve megjegyzéseket illeszthetünk bele. A sorok szerkezete az alábbi:

 útmutató.meghajtó.egység.kulcsszó="érték"

A harmadik fázisban pedig így adhatjuk meg:

 set útmutató.meghajtó.egység.kulcsszó=érték

Itt a meghajtó az eszközmeghajtó neve, az egység az eszközmeghajtó által kezelt egyik egység sorszáma, a kulcsszó pedig az útmutatáshoz tartozó kulcsszó. Ez a következõk egyike lehet:

  • at: az útmutatás az eszköz által használt buszra vonatkozik.

  • port: az útmutatás az eszköz által használt I/O-címre vonatkozik.

  • irq: az útmutatás az eszköz által használt megszakítás sorszámára vonatkozik.

  • drq: az útmutatás az eszköz által használt DMA-csatorna sorszámára vonatkozik.

  • maddr: az útmutatás az eszköz által használt fizikai memóriaterület kezdõcímére vonatkozik.

  • flags: az eszközhöz tartozó bitek beállítása.

  • disabled: ha az értéke 1, akkor az adott eszköz használatát letiltjuk.

Az eszközmeghajtók elfogadhatnak (vagy várhatnak) olyan útmutatásokat is, amelyek itt nem szerepelnek, ezért mindegyik esetében érdemes áttekinteni a hozzájuk tartozó man oldalt. Bõvebb információért lásd a device.hints(5), kenv(1), loader.conf(5) és loader(8) man oldalakat.

12.6. Init: A folyamatirányítás elindítása

Miután a rendszermag sikeresen elindult, átadja a vezérlést az init(8) felhasználói folyamatnak, amely vagy az /sbin/init, vagy pedig a rendszerindítóban megadott init_path változó által mutatott program.

12.6.1. Az automatikus újraindulási folyamat

Az automatikus újraindulási folyamat gondoskodik róla, hogy az indulást követõen rendelkezésre álló állományrendszerek ne legyenek sérültek. Amennyiben mégis sérültek és a fsck(8) nem tudja megjavítani õket, az init(8) a rendszert egyfelhasználós módba állítja, ahol a rendszergazdának kell közvetlenül megoldania a fennálló problémákat.

12.6.2. Egyfelhasználós mód

Ezt a módot az automatikus újraindítási folyamat során érhetjük el, vagy akkor, ha a rendszert a -s kapcsolóval indítjuk, esetleg a rendszerindítóban beállítjuk a boot_single változót.

Ezt a módot többfelhasználós módban, a shutdown(8) hívásával is aktiválhatjuk, ha nem adjuk meg az újraindítást (-r) vagy leállítást (-h) kérõ opciók egyikét sem.

Ha az /etc/ttys állományban a console értékét insecure (nem biztonságos)ra állítjuk, a rendszer az egyfelhasználós módba lépés elõtt kérni fogja a root felhasználó jelszavát.

Példa 3. Nem biztonságos konzol megadása az /etc/ttys-ben
# name  getty                           type    status          comments
#
# If console is marked "insecure", then init will ask for the root password
# when going to single-user mode.
console none                            unknown off insecure

Az insecure (nem biztonságos) konzol az, ahol nem tekintjük megbízhatónak a rendszerkonzol fizikai biztonságát, és biztosak akarunk lenni benne, hogy csak az képes használni a rendszert egyfelhasználós módban, aki ismeri a root felhasználó jelszavát. Ez tehát nem arra utal, hogy magát a konzolt akarjuk nem biztonságos módban mûködtetni. Szóval, ha biztonságot akarunk, az insecure-t válasszuk, ne pedig a secure-t.

12.6.3. Többfelhasználós mód

Ha az init(8) mindent rendben talál, vagy ha a felhasználó kilépett az egyfelhasználós módból, a rendszer többfelhasználós módba lép át, ahol megkezdi az erõforrások konfigurálását.

12.6.3.1. Az erõforrások konfigurációja (rc)

Az erõforrásokat konfiguráló alrendszer beolvassa a folyamathoz kapcsolódó változók alapértelmezett értékeit az /etc/defaults/rc.conf állományból, majd módosítja õket a rendszer egyéni beállításai szerint, amit a /etc/rc.conf állományból olvas ki. Ezután elvégzi az /etc/fstab alapján az állományrendszerek csatlakoztatását, elindítja a hálózati szolgáltatásokat, egyéb rendszerdaemonokat, és végezetül lefuttatja a telepített csomagok indítószkriptjeit.

Az erõforrásokat konfiguráló alrendszerrõl magáról az rc(8) man oldalon, valamint az érintett szkriptek tanulmányozásával tudhatunk meg többet.

12.7. A leállítási folyamat

A shutdown(8) paranccsal vezérelt leállítás során az init(8) megpróbálja lefuttatni az /etc/rc.shutdown szkriptet, majd ezt követõen TERM (befejeztetés) jelzést küld az aktuálisan futó folyamatoknak, kis idõ múlva pedig KILL (leállítás) jelzést azoknak, amelyek még nem álltak le addig a pillanatig.

Azokon az architektúrákon és rendszereken, ahol elérhetõ a fejlett energiagazdálkodás támogatása, a FreeBSD-t a shutdown -p now paranccsal állíthatjuk le, amit közvetlenül a számítógép automatikus kikapcsolása követ. A FreeBSD-s rendszer újraindításához egyszerûen csak adjuk ki a shutdown -r now parancsot. Fontos tudni, hogy alapértelmezés szerint a shutdown(8) használatához root felhasználónak, vagy legalább az operator csoport tagjának kell lennünk. Ezekre a feladatokra egyébként a halt(8) és reboot(8) parancsok is használhatóak. Alkalmazásukról bõvebben a hozzájuk, valamint a shutdown(8)-hoz tartozó man oldalakon találhatunk bõvebben információkat.

Az energiagazdálkodás használatához a rendszermagnak beépítve vagy a megfelelõ modul betöltésével bizosítania kell az acpi(4) támogatást.


All FreeBSD documents are available for download at https://download.freebsd.org/ftp/doc/

Questions that are not answered by the documentation may be sent to <freebsd-questions@FreeBSD.org>.
Send questions about this document to <freebsd-doc@FreeBSD.org>.