Ebben a szakaszban arról lesz szó, hogy a jelenleg egyetlen meghajtót tartalmazó rendszerünket hogyan tudjuk bővíteni egy új SCSI-lemez hozzáadásával. Ehhez elsőként kapcsoljuk ki a számítógépünket és szereljük be a helyére az új meghajtót a számítógép, a lemezvezérlő és a meghajtó gyártójának utasításai alapján. Mivel ezt a műveletet rengeteg módon lehet elvégezni, ezért ennek pontos részleteivel ez a leírás most nem foglalkozik.
Jelentkezzünk be root
felhasználóként. Miután
beszereltük a meghajtót, a
/var/run/dmesg.boot
állomány
végignézésével bizonyosodjuk meg
róla, hogy a rendszer valóban megtalálta a
lemezt. A példánk szerint ez a meghajtó
tehát a da1
nevet fogja viselni,
amelyet a /1
könyvtárba akarunk
csatlakoztatni (ha IDE-meghajtót telepítünk,
akkor a hozzá tartozó eszköz neve
ad1
lesz).
Mivel a FreeBSD IBM PC kompatibilis
számítógépeken fut, ezért nem
szabad figyelmen kívül hagynunk a PC BIOS
partícióit is. Ezek eltérnek a
hagyományos BSD partícióktól. Egy
PC-s lemeznek négy BIOS-os
partícióbejegyzése lehet. Ha egy lemezt
tényleg csak a FreeBSD-nek szánunk, akkor
használhatjuk az ún.
dedikált módot. Minden
más esetben a FreeBSD-nek egy PC BIOS
partícióban kell elhelyezkednie. A FreeBSD a PC BIOS
partícióit slice-nak nevezi,
ezzel különbözteti ezeket a hagyományos BSD
partícióktól. Dedikált esetekben is
használhatjuk, de elsősorban akkor kap fontosabb
szerepet, amikor a FreeBSD-nek más operációs
rendszerekkel kell megosztani a helyet. Ezzel el tudjuk
kerülni, hogy a más operációs
rendszerekben megtalálható, nem FreeBSD alapú
fdisk
parancs megzavarodjon.
A slice-ok használatakor a meghajtó
/dev/da1s1e
néven kerül
hozzáadásra. Így kell olvasni: egyes SCSI
lemezes egység (második SCSI lemez), első slice
(első PC BIOS partíció) és
e
BSD partíció. A
dedikált esetben a meghajtó neve viszont
egyszerűen csak /dev/da1e
.
Mivel a bsdlabel(8) 32 bites egész számokat használ a szektorok számának tárolására, ezért lemezenként csak 2^32-1 szektort tud ábrázolni, ami az esetek többségében 2 TB méretű címezhető területet jelent. Az fdisk(8) formátuma szerint sem a kezdőszektor, sem a hossz nem lehet 2^32-1-nél több, amivel így a partíciókat 2 TB, a lemezeket pedig 4 TB méretűre korlátozza. A sunlabel(8) formátuma partíciónként 2^32-1 szektort enged meg és összesen 8 partíciót, amely ezáltal 16 TB terület lefedését teszi lehetővé. Nagyobb lemezekhez gpt(8) partíciók használatosak.
Közlekedés a sysinstall programban
A sysinstall
könnyen
használható menüinek
segítségével az új lemezen
pillanatok alatt létre tudunk hozni
partíciókat és
megcímkézni ezeket. Ehhez vagy
root
felhasználóként jelentkezzünk be a
rendszerbe, vagy adjuk ki a su
parancsot.
A sysinstall
parancs kiadása
után lépjünk be a
Configure
(Beállítások) menübe. A
FreeBSD Configuration Menu
menüben
ezután keressük meg és válasszuk
ki az Fdisk
menüpontot.
Az fdisk partíciószerkesztő
Miután eljutottunk az
fdisk alkalmazáshoz, az
A lenyomásával
felajánlhatjuk az egész lemezt a FreeBSD
számára. Amikor előkerül a
kérdés, hogy "remain cooperative with
any future possible operating systems"
("működőképes maradjon-e a
későbbiekben telepítendő
operációs rendszerekkel"), akkor
válaszoljuk rá YES
-szel
(tehát igen). A W gomb
lenyomásával írjuk a lemezre a most
elvégzett változtatásokat.
Ezután már a Q
használatával ki is léphetünk az
FDISK szerkesztőből. A következő
lépésben a "Master Boot
Record"-ról fognak minket megkérdezni.
Mivel most egy már működő rendszert
bővítünk, ezért a válaszunk
erre None
lesz.
A lemezcímkék szerkesztése
Most lépjünk ki a
sysinstall
alkalmazásból és indítsuk el
újra. Kövessük az iménti
útmutatásokat, de ezúttal a
Label
menüpontot válasszuk
ki. Ezzel a Disk Label Editor
-ba vagyis
a lemezcímkék szerkesztőjéhez
jutunk. Itt fogjuk létrehozni a hagyományos
BSD partíciókat. Egy lemezen nyolc ilyen
partíció lehet,
a
-tól h
-ig.
Közülük néhány
partíció címkéjét
megkülönböztetjük. Az
a
partíció jelöli a
rendszer indításához használt
partíciót, a
gyökérpartíciót
(/
). Tehát a
partíció csak a rendszerlemezünkön
szerepelhet (tehát ahonnan indul a rendszer). A
b
partíció a
lapozáshoz használt partíciókat
jelöli és több lemezen is szerepelhet. A
c
partíción keresztül
lehet elérni az egészt lemezt dedikált
módban vagy az egész FreeBSD slice-ot slice
módban. A többi partíció
tetszőlegesen felhasználható.
A sysinstall
címkeszerkesztője az e
betűvel szereti megjelölni a sem nem
rendszerindító, sem nem lapozó
partíciókat. A címkeszerkesztőben
egyetlen állományrendszert a
C lenyomásával lehet
készíteni. Amikor erre válaszul
megkérdezi a típusát (FS
(állományrendszer) vagy swap
(lapozóterület) legyen), akkor válasszuk
az FS
beállítást
és adjuk meg a csatlakozási pontját
(például /mnt
). Amikor a
lemezt telepítés után (post-install)
adjuk hozzá, akkor a
sysinstall
valójában nem hoz létre hozzá
bejegyzéseket az /etc/fstab
állományban, ezért a
csatlakozási pont megadása nem is
feltétlenül fontos.
Most már készen állunk arra, hogy rögzítsük az új címkét a lemezre és létrehozzunk vele egy állományrendszert. Ehhez nyomjuk le a W gombot. Ne foglalkozzunk vele, ha a sysinstall nem képes csatlakoztatni az új partíciót. Ha ezzel megvagyunk, akkor lépjünk ki a címkeszerkesztőből és a sysinstallból is.
Befejezés
Most már csak annyi teendőnk maradt, hogy
felvegyük az /etc/fstab
állományba az új lemezhez
tartozó bejegyzést.
Ezzel a beállítással a
lemezünkre később más
operációs rendszereket is
telepíthetünk, és nem okoz gondot a
saját fdisk
segédprogramjaik
működésében. Az új lemezek
telepítésénél ezt a módszer
ajánlatos követni. A dedikált módot
viszont csak abban az esetben használjuk, ha erre
nyomós okunk van!
#
dd if=/dev/zero of=/dev/da1 bs=1k count=1
#
fdisk -BI da1
# inicializáljuk az új lemezt#
bsdlabel -B -w da1s1 auto
# címkézzük meg#
bsdlabel -e da1s1
# szerkeszzük át a frissen létrehozott címkét és vegyünk fel egy új partíciót#
mkdir -p /1
#
newfs /dev/da1s1e
# ismételjük meg minden létrehozott partícióhoz#
mount /dev/da1s1e /1
# csatlakoztassuk a partíció(ka)t#
vi /etc/fstab
# vegyük fel a megfelelő bejegyzés(eke)t az/etc/fstab
állományba
IDE-lemezek esetén azad
eszközt a da
eszközzel
helyettesítsük.
Amennyiben az új meghajtót nem akarjuk
megosztani egyetlen más operációs
rendszerrel sem, használhatjuk a
dedicated
(dedikált) módot.
Ne felejtsük el azonban, hogy ez képes
összezavarni a Microsoft operációs
rendszereit, habár ebből semmilyen kárunk
nem fog származni. Az IBM OS/2(R)
operációs rendszere azonban
"kisajátít" minden olyan
partíciót, amelyet nem tud olvasni.
#
dd if=/dev/zero of=/dev/da1 bs=1k count=1
#
bsdlabel -Bw da1 auto
#
bsdlabel -e da1
# létrehozzuk az `e' partíciót#
newfs /dev/da1e
#
mkdir -p /1
#
vi /etc/fstab
# felvesszük a /dev/da1e partíciót#
mount /1
Egy másik megoldás:
#
dd if=/dev/zero of=/dev/da1 count=2
#
bsdlabel /dev/da1 | bsdlabel -BR da1 /dev/stdin
#
newfs /dev/da1e
#
mkdir -p /1
#
vi /etc/fstab
# felvesszük a /dev/da1e partíciót#
mount /1
Ha kérdése van a FreeBSD-vel kapcsolatban, a
következő címre írhat (angolul):
<questions@FreeBSD.org>.
Ha ezzel a dokumentummal kapcsolatban van kérdése, kérjük erre a címre írjon:
<gabor@FreeBSD.org>.