26. Fejezet - Soros vonali kommunikáció

26.1. Áttekintés

A UNIX® mindig is támogatta a soros vonali kommunikációt. Tulajdonképpen az elsõ UNIX®-os gépek is soros vonalon kapták a felhasználóktól a bemenetet és ugyanígy küldték vissza a kimenetet. Az idõk azóta már sokat változtak, hogy egy átlagos "terminál" mindössze egy 10 karakter per másodperc sebességû soros nyomtatóból és egy billentyûzetbõl állt. Ebben a fejezetben ismertetünk néhány olyan megoldást, amellyel a FreeBSD képes soros vonalon keresztül kommunikálni.

A fejezet elolvasása során megismerjük:

  • hogyan kapcsoljunk terminálokat a FreeBSD rendszerünkre;

  • hogyan tárcsázzunk modem segítségével távoli számítógépeket;

  • hogyan tegyük lehetõvé gépünkre a bejelentkezést távoli felhasználók számára;

  • hogyan indítsuk a rendszerünket soros konzolról.

A fejezet elolvasásához ajánlott:

  • egy új rendszermag beállításának és telepítésének ismerete (A FreeBSD rendszermag testreszabása);

  • a UNIX®-os engedélyek és a UNIX® alatt futtatott programok mûködtetésének megértése (A UNIX alapjai);

  • annak a soros vonali hardvernek (modemnek vagy többportos kártyának a) kézikönyve, amelyet a FreeBSD-vel használni szeretnénk

26.2. Bevezetés

26.2.1. Alapfogalmak

bps

Bit per másodperc - az adatátvitel sebessége

DTE

Adatterminál eszköz (Data Terminal Equipment) - ez például a számítógépünk

DCE

Adatkommunikációs eszköz (Data Communications Equipment) - ez a modem

RS-232

a hardveres soros vonali kommunikációhoz szükséges EIA szabványú kábel

Amikor ebben a fejezetben az adatátvitel sebességérõl beszélünk, akkor szándékosan nem használjuk a "baud" fogalmát. A baud ugyanis a kommunikációs eszközben adott idõ alatt lezajló jelváltások mennyiségét jelöli, miközben itt a "bps" (bit per másodperc) kifejezés használata a helyes (vagy legalább is a szõrszálhasogatók egyelõre megnyugodhatnak).

26.2.2. Kábelek és portok

Ha a FreeBSD rendszerünkhöz egy modemet vagy egy terminált akarunk csatlakoztatni, akkor ahhoz a számítógépünkben szükség lesz egy szabad soros portra és egy megfelelõ típusú kábelre. Ha már tisztában vagyunk a rendelkezésre álló hardverrel és a hozzá tartozó kábellel, akkor nyugodtan átléphetjük ezt a részt.

26.2.2.1. A kábelek fajtái

A soros kábeleknek több különbözõ típusa van. Közülük a céljainknak leginkább megfelelõ két legismertebb változatuk az ún. null-modem és a szabványos ("egyenes") RS-232-es soros kábelek. A hardverhez tartozó dokumentációban megtaláljuk, hogy pontosan melyik típus tartozik hozzá.

26.2.2.1.1. A null-modem kábelek

Egy null-modem kábel bizonyos jeleket, többek közt a "földet" (Signal Ground, SG), egyenesen küldi, másokat viszont felcserélten. Például az "átküldött adat" (Transmitted Data, TD) jelzésû tû a kábel másik végén a "fogadott adat" (Received Data, RD) tûhöz fut be.

A terminálokhoz akár saját magunk is le tudunk gyártani egy null-modem kábelt (például ha a boltiakkal nem lennénk megelégedve). A következõ táblázatban az RS-232C jeleit és érintkezõinek számozását láthatjuk egy DB-25-ös csatlakozó esetében. A szabvány a kábel két 1-es tûjét összekapcsoló vonalat védõföldnek (Protective Ground, PD) nevezi, de ezt gyakran el is hagyják. Némely terminál remekül mûködik mindössze a 2-es, 3-as és 7-es tûk használatával, miközben mások az iménti példától eltérõ kiosztást igényelnek.

Táblázat 1. A DB-25 DB-25 közti null-modem kábel
JelJel

SG

7

párja:

7

SG

TD

2

párja:

3

RD

RD

3

párja:

2

TD

RTS

4

párja:

5

CTS

CTS

5

párja:

4

RTS

DTR

20

párja:

6

DSR

DTR

20

párja:

8

DCD

DSR

6

párja:

20

DTR

DCD

8

párja:

20

DTR

Íme a mostanság elterjedt másik két séma.

Táblázat 2. A DB-9 DB-9 közti null-modem kábel
JelJel

RD

2

párja:

3

TD

TD

3

párja:

2

RD

DTR

4

párja:

6

DSR

DTR

4

párja:

1

DCD

SG

5

párja:

5

SG

DSR

6

párja:

4

DTR

DCD

1

párja:

4

DTR

RTS

7

párja:

8

CTS

CTS

8

párja:

7

RTS

Táblázat 3. DB-9 DB-25 közti null-modem kábel
JelJel

RD

2

párja:

2

TD

TD

3

párja:

3

RD

DTR

4

párja:

6

DSR

DTR

4

párja:

8

DCD

SG

5

párja:

7

SG

DSR

6

párja:

20

DTR

DCD

1

párja:

20

DTR

RTS

7

párja:

5

CTS

CTS

8

párja:

4

RTS

Amikor egy tû az átellenes oldalon két másik tûhöz csatlakozik, akkor azt általában úgy valósítják meg, hogy a két tût a saját oldalukon összekötik, majd ezt kapcsolják hozzá a harmadik tûhöz.

Ezek a megoldások a legnépszerûbbek. Természetesen a tûk összekötésének több más variációja is létezik (ezekrõl az RS-232 Made Easy c. könyvben olvashatunk bõvebben), ahol az SG párja az SG, a TD párja az RD, az RTS és a CTS párja az DCD, a DTR párja a DSR és ugyanezek fordítva.

26.2.2.1.2. Szabványos RS-232C kábelek

A szabványos soros kábel az összes RS-232C jelet közvetlenül átküldi. Vagyis a kábel egyik végén levõ "átküldött adat" tû a másik végén is az "átküldött adat" tûhöz csatlakozik. Az ilyen típusú kábeleket többnyire a számítógépek és a modemek között alkalmazzák, de egyes termináltípusok esetében is szükségünk lehet rá.

26.2.2.2. A portok

A soros port olyan eszköz, amelyen keresztül a FreeBSD-s gép és a terminál között adatokat tudunk közvetíteni. Ebben a szakaszban az ilyen portok különféle típusait és ezek használatát ismertetjük FreeBSD alatt.

26.2.2.2.1. A portok típusai

A soros portoknak több típusa létezik. Mielõtt vásárolnánk egy készítenénk egy soros kábelt, mindenképpen gyõzödjünk meg róla, hogy csatlakoztatni tudjuk majd a FreeBSD-s rendszerünkhöz és a terminálhoz egyaránt.

A legtöbb terminálon DB-25-ös portot találunk. A személyi számítógépek, köztük azok, amelyeken FreeBSD fut, DB-25-ös és DB-9es portokkal rendelkeznek. Ha a gépünkben egy többportos soros kártya van, akkor ezeken kívül még RJ-12-es és RJ-45-ös portjaink is lehetnek.

A hardverhez tartozó dokumentációból tudjuk kideríteni az adott port konkrét fajtáját, de gyakran a port vizuális vizsgálata is segíthet eldönteni a kérdést.

26.2.2.2.2. A portok nevei

FreeBSD alatt az egyes soros portokat a /dev könyvtárban található eszközleírókon keresztül tudjuk elérni. Ezeknek két típusa van:

  • A behíváshoz használt portok nevei /dev/ttydN alakúak, ahol az N a port sorszáma, ami nullától indul. A behívó portok alapvetõen a terminál esetében használatosak. A behívó portok használatához a soros vonalon az "vonal észlelése" (Data Carrier Detect, DCD) jelnek kell megbízhatóan mûködnie.

  • A híváshoz használt portok nevei /dev/cuadN alakúak. A hívó portokat terminálok esetében ritkán alkalmazzák, helyettük inkább csak modemekhez használják. A hívó portokat akkor érdemes használni, ha a soros kábel vagy a terminál nem ismeri a DCD jelet.

Ha a terminált az elsõ soros portra (ami MS-DOS®-ban a COM1) csatlakoztattuk, akkor a /dev/ttyd0 segítségével fogunk rá hivatkozni. Ha viszont a második soros porton (más néven COM2) található, akkor a /dev/ttyd1 eszközt használjuk, és így tovább.

26.2.3. A rendszermag beállítása

A FreeBSD alapból négy soros portot támogat. Az MS-DOS® világban ezeket rendre COM1, COM2, COM3 és COM4 portoknak nevezik. A FreeBSD jelen pillanatban ismeri még a "butább" többportos soros csatolókártyákat is, például a BocaBoard 1008 és 2016 típusokat, valamint több intelligensebb többportos kártyát, például a Digiboard és a Stallion Technologies gyártmányait. Az alap rendszermag azonban csak a szabványos COM portokat keresi.

Ha ellenõrizni akarjuk, hogy a rendszermag rendben megtalálta a soros portokat, akkor figyelmesen olvassuk el a rendszerindítás során megjelenõ üzeneteket, vagy az /sbin/dmesg parancs kiadásával kérdezzük vissza a rendszermag üzeneteit. Különösen a sio kezdetû sorokra kell figyelnünk.

Az alábbi paranccsal tudjuk leszûrni a sio szövegrészt tartalmazó sorokat:

# /sbin/dmesg | grep 'sio'

Például, ha négy soros port található a rendszerünkben, akkor a rájuk vonatkozó rendszerüzenetek a következõk lesznek:

sio0 at 0x3f8-0x3ff irq 4 on isa
sio0: type 16550A
sio1 at 0x2f8-0x2ff irq 3 on isa
sio1: type 16550A
sio2 at 0x3e8-0x3ef irq 5 on isa
sio2: type 16550A
sio3 at 0x2e8-0x2ef irq 9 on isa
sio3: type 16550A

Ha a rendszermagunk nem ismerte volna fel az összes soros portot, akkor valószínûleg a /boot/device.hints állományt kell módosítanunk. Tegyük megjegyzésbe vagy akár teljesen távolítsuk is el azokat az eszközöket, amelyekkel nem rendelkezünk.

A soros portok és a többportos kártyák beállításával kapcsolatban a sio(4) man oldalát olvassuk el. Óvatosan bánjunk a FreeBSD megelõzõ változataiból származó konfigurációs állományokkal, mert az eszközök vonatkozó beállításokat és azok formátuma megváltozhatott azóta.

Az port IO_COM1 a port 0x3f8, az IO_COM2 a 0x2f8, az IO_COM3 a 0x3e8 és az IO_COM4 a 0x2e8 beállítást helyettesíti. Ezek az adott porthoz tartozó gyakori címeket képviselik. A 4-es, 3-as, 5-ös és 9 megszakítások is igen általánosak ezeknél. A hagyományos soros portok viszont az ISA buszos PC-k esetében nem képesek a megszakításokon osztozni. (A többportos kártyák azonban lehetõvé teszik az 16550A számára, hogy mindössze egy vagy két megszakítást használjon.)

26.2.4. Speciális eszközállományok

A rendszermagban található legtöbb eszköz az ún. "speciális eszközállományokon" keresztül érhetõ el, melyek a /dev könyvtárban találhatóak. A sio eszközök a /dev/ttydN (behívó portok) és /dev/cuadN (hívó portok) állományok használatával érhetõek el. A FreeBSD ezenkívül még külön eszközállományokat biztosít az inicializációhoz (/dev/cuadN.init) és a zároláshoz (/dev/cuadN.lock). Az inicializációs állományok a port megnyitásakor használhatóak a hozzá tartozó paraméterek beállítására, például így tudjuk elküldeni a crtscts utasítást az olyan modemeknek, amelyek a forgalom irányítását RTS/CTS jelzéseken keresztül valósítják meg. A zároló állományokkal a portokra vonatkozó zárolásokat állíthatjuk be, így a felhasználók vagy a programok nem lesznek képesek bizonyos paramétereket megváltoztatni. A termios(4), sio(4) és stty(1) man oldalakon olvashatunk részletesebben a terminálok beállításairól, valamint az eszközök zárolásáról és inicializálásáról.

26.2.5. A soros port beállítása

A ttydN (vagy cuadN) lesz az az eszköz, amit majd az alkalmazásainkból el akarunk érni. Amikor egy futó program megnyit egy ilyen eszközt, mindig tartoznak hozzá alapértelmezett terminál I/O beállítások. Ezeket a következõ paranccsal tudjuk lekérdezni:

# stty -a -f /dev/ttyd1

Ha megváltoztatjuk az eszköz beállításait, akkor azok egészen addig érvényben is maradnak, amíg le nem zárjuk. Ha tehát ezután újra megnyitjuk, akkor minden visszaáll az alapértelmezett állapotra. Az alapértelmezett beállítások megváltoztatásához a "kezdeti állapotot" szimbolizáló eszközt kell megnyitnunk és átállítanunk. Például, ha alapból engedélyezni akarjuk a CLOCAL módot, a 8 bites kommunikációt és a XON/XOFF típusú forgalomirányítást a ttyd5 eszközön, akkor a következõt gépeljük be:

# stty -f /dev/ttyd5.init clocal cs8 ixon ixoff

A soros eszközök rendszerszintû inicializálását az /etc/rc.d/serial állomány vezérli. Lényegében ez határozza meg az összes soros eszköz alapértelmezett beállítását.

Ha bizonyos beállítások megváltoztatását tiltani szeretnénk az alkalmazások felé, akkor azt a "zárolt állapotot" tartalmazó eszközben kell rögzítenünk. Például, ha a ttyd5 eszköz sebességét fixen 57600 bps-ra akarjuk beállítani, akkor írjuk be ezt:

# stty -f /dev/ttyd5.lock 57600

Ezután ha egy alkalmazás megnyitja a ttyd5 eszközt és megpróbálja a port sebességét átállítani, akkor az továbbra is 57600 bps marad.

A kezdeti és a zárolt állapotot képezõ eszközöket általában csak a root felhasználó számára szabad írhatóvá tenni.

26.3. Terminálok

A terminálok olyankor kínálnak kényelmes és költséghatékony hozzáférést a FreeBSD rendszerünkhöz, amikor sem a gép konzolját, sem pedig a hozzá tartozó hálózatot nem érjük el. Ebben a szakaszban olvashatjuk, miként kell terminálokat használni FreeBSD alatt.

26.3.1. A terminálok alkalmazásai és típusai

Az eredeti UNIX® rendszereknek nem voltak konzoljaik. Ehelyett az emberek a soros portokra csatlakoztatott terminálokon keresztül jelentkeztek be és így futtattak rajtuk programokat. Ez nagyon hasonlít ahhoz, mint amikor egy modem és egy terminálprogram felhasználásával betárcsázunk egy távoli gépre és vele szöveges módban dolgozunk.

Napjaink személyi számítógépein azonban találhatunk már akár nagy felbontású megjelenítéssel megáldott konzolokat is, habár a soros porton keresztüli bejelentkezés lehetõsége még mind a mai napig elérhetõ a legtöbb UNIX®-alapú rendszerben. Ez alól a FreeBSD sem kivétel. Ha rákötünk egy terminált a gépünk egyik üres soros portjára, akkor a megszokott módon képesek vagyunk bejelentkezni a rendszerbe és futtatni bármilyen szöveges programot, hasonlóan ahhoz, ahogy azt a konzolban vagy az X Window Systemben egy xterm ablakban megtehetjük.

Ha egy irodában vagyunk, akkor egy FreeBSD rendszerre több terminált is kapcsolhatunk, melyek az alkalmazottak asztalain foglalnak helyet. Otthoni használat esetén egy kiöregedett számítógép, például egy régi IBM PC vagy egy Macintosh® is ráköthetõ egy gyorsabb FreeBSD rendszerre. Ennek segítségével az egyébként egyfelhasználós számítógépünket egy valódi többfelhasználós rendszerré alakíthatjuk.

A FreeBSD esetén háromféle terminálról beszélhetünk:

A most következõ alszakaszokban ezeket fejtjük ki részletesebben.

26.3.1.1. A buta terminálok

A buta terminál alatt olyan speciálizált eszközt értünk, amellyel soros vonalon keresztül csatlakozunk számítógépekhez. Azért nevezik ezeket "butának", mert csupán annyi számítási teljesítményt zsúfoltak beléjük, hogy szöveget legyenek képesek küldeni, fogadni és megjeleníteni. Semmilyen program nem képes rajtuk futni. Helyette az a számítógép fogja a szövegszerkesztõt, fordítóprogramot, levelezõ klienst, játékot és a többit futtatni, amelyre vele kapcsolódtunk.

A buta termináloknak többszáz, különbözõ gyártmányú fajtája létezik. Ilyenek például a Digital Equipment VT-100 vagy a Wyse WY-75 típusú termináljai. A FreeBSD szinte mindegyiküket ismeri. Egyes drágább terminálok még grafikus megjelenítésre is képesek, de ezeket a lehetõségeket csak bizonyos szoftverek tudják ténylegesen kihasználni.

A buta terminálok leginkább olyan munkahelyeken terjedtek el, ahol az alkalmazottaknak nincs szükségük grafikus alkalmazások, tehát például az X Window System használatára.

26.3.1.2. Személyi számítógépek mint terminálok

Ha egy buta terminál csupán szöveg küldésére, fogadására és megjelenítésére képes, akkor bármelyik személyi számítógép utána tudja mindezt csinálni. Ehhez mindössze egy megfelelõ kábelre és az adott gépen futó terminál emulációs szoftverre van szükségünk.

Az ilyen fajta megoldás nagyon elterjedt az otthoni használat esetén. Például, ha valamelyik családtagunk éppen szorgalmasan dolgozik a FreeBSD rendszerkonzolján, akkor a rákapcsolt terminálon keresztül még mi magunk is el tudunk végezni valamennyi szöveges felületet igénylõ munkát.

Az alap FreeBSD rendszerben legalább két segédprogram használható a soros vonali kapcsolaton keresztüli munkára: a cu(1) és a tip(1).

Egy FreeBSD rendszerû kliensrõl így tudunk csatlakozni egy másik rendszerre:

# cu -l soros-vonali-eszköz

Ahol a "soros-vonali-eszköz" a rendszerünkben a soros portot jelölõ speciális eszköz neve. Az ilyen eszközök neve /dev/cuadN.

Az eszköz nevében az "N"-es rész a soros port sorszámát adja meg.

A FreeBSD-ben az eszközök sorszámozása nullától kezdõdik, nem pedig egytõl (ellentétben tehát azzal, ahogy azt az MS-DOS® rendszerekben és leszármazottaikban már megszokhattuk). Ez azt jelenti, hogy amit az MS-DOS® alapú rendszerekben COM1-nek hívnak, az a FreeBSD-ben általában a /dev/cuad0.

Egyes emberek más, többnyire a Portgyûjteménybõl is elérhetõ programokat szeretnek inkább használni. A portok között találhatunk elég sok olyan szoftvert, amely a cu(1) és a tip(1) programokhoz hasonlóan mûködik. Ilyen például a comms/minicom.

26.3.1.3. Az X terminálok

Az X terminálok a terminálok közül a legfejlettebbek. Általában nem is soros porton, hanem hálózaton, például Etherneten keresztül csatlakoznak. Természetesen nem csak szöveges alkalmazásokat, hanem lényegében bármilyen X alkalmazást képesek megjeleníteni.

Az X terminálokról itt most csak a teljesség kedvéért szólunk, de ebben a fejezetben nem szándékozunk tárgyalni az X terminálok csatlakoztatását, beállítását és használatát.

26.3.2. Beállítás

Ebben a fejezetben ismertetjük mindazt, ami ahhoz kell, hogy a FreeBSD rendszerünkön engedélyezni tudjuk a terminálon keresztüli bejelentkezéseket. Feltételezzük, hogy a rendszermagunk támogatja a terminálok által használt soros portokat, illetve, hogy ezeket már csatlakoztattuk is.

Ha visszagondolunk a A FreeBSD rendszerindítási folyamatare, akkor eszünkbe juthat, hogy a rendszer indításakor az init nevû program felelõs az összes futó program irányításáért és inicializálódásáért. Az init egyik feladata, hogy beolvassa az /etc/ttys állományt és neki megfelelõen az elérhetõ terminálokon elindítsa a getty programot. A getty felelõs a bejelentkezéshez szükséges azonosító beolvasásáért és a login program elindításáért.

Ennek megfelelõen tehát, ha a FreeBSD rendszerünkön terminálokat akarunk beállítani, akkor ehhez a következõ lépéseket kell megtennünk root felhasználóként:

  1. Az /etc/ttys állományba vegyünk fel egy bejegyzést a soros porthoz tartozó /dev könyvtárbeli eszközhöz, ha még nem szerepelne benne.

  2. A porthoz adjuk meg a /usr/libexec/getty programot, majd hozzá az /etc/gettytab állományból válasszuk ki a megfelelõ getty típust.

  3. Adjuk meg a terminál alapértelmezett típusát.

  4. Állítsuk a portot "on" (bekapcsolt) állapotúra.

  5. Adjuk meg, hogy a port "secure" (biztonságos) legyen-e.

  6. Mondjuk meg az init programnak, hogy olvassa újra az /etc/ttys állományt.

A másik lépés kiegészítõ lépéseként az /etc/gettytab állományban mi magunk is létrehozhatunk egy saját getty típust. A fejezetben ehhez ugyan nem adunk segítséget, de ha érdekel minket a téma, akkor ezzel kapcsolatban a gettytab(5) és getty(8) man oldalakat érdemes elolvasni.

26.3.2.1. Egy bejegyzés felvétele az /etc/ttys állományba

Az /etc/ttys állományban találhatjuk meg az összes portot, ahonnan a FreeBSD rendszerünk engedélyezi a bejelentkezést. Például a ttyv0, az elsõ virtuális konzol is szerepel benne. Ezen a bejegyzésen keresztül tudunk bejelentkezni a konzolra. Ebben az állományban találjuk meg még a többi virtuális konzol, soros port és pszeudoterminál bejegyzéseit is. A rögzített terminálok esetén egyszerûen csak adjuk meg a soros porthoz tartozó /dev könyvtárbeli eszközt a /dev elõtag nélkül (így például a /dev/ttyv0 ttyv0 néven fog megjelenni).

Az alap FreeBSD telepítésben egy olyan /etc/ttys állomány található, amely tartalmazza az elsõ négy soros portot, a ttyd0 eszköztõl kezdve a ttyd3 eszközig. Ha tehát ezekre a portokra csatlakoztatnunk egy terminált, akkor már nem kell egy újabb bejegyzést felvennünk hozzájuk.

Példa 1. Terminálok felvétele az /etc/ttys állományba

Tegyük fel, hogy két eszközt szeretnénk a rendszerünkhöz csatlakoztatni: egy Wyse-50-es terminált és egy régi 286-os IBM PC-t, amelyen a Procomm terminálszoftverrel emulálunk egy VT-100-as terminált. A Wyse terminált a második soros portunkra kötjük, míg a 286-ost a hatodik soros portra (például egy többportos soros vonali kártyán). A nekik megfelelõ /etc/ttys állománybeli bejegyzések így fognak kinézni:

ttyd1  "/usr/libexec/getty std.38400"  wy50  on  insecure
ttyd5   "/usr/libexec/getty std.19200"  vt100  on  insecure
  • Az elsõ mezõben általában a terminálhoz tartozó eszközt nevezzük meg, amely a /dev könyvtárban található.

  • A második mezõ a vonalhoz tartozó végrehajtandó parancs, ami általában a getty(8). A getty mûködésbe helyezi és megnyitja a vonalat, beállítja a sebességét, bekéri a felhasználó nevét, majd elindítja a login(1) programot.A getty program egy (opcionális) paramétert fogad el a parancssorában, ami a getty típusa. Egy ilyen getty típus szabja meg a terminálhoz tartozó vonal jellemzõit, például az adatátviteli sebességet és a paritást. A getty ezeket a jellemzõket az /etc/gettytab állományból olvassa be.A /etc/gettytab egyaránt tartalmaz bejegyzéseket a régi és új típusú terminálokhoz. Az std szöveggel kezdõdõ bejegyzések szinte majdnem minden esetben mûködnek a hardveres terminálokkal. Az ilyen bejegyzések figyelmen kívül hagyják a paritást. 110 és 115 200 bps között minden adatátviteli sebességhez tartozik egy-egy std bejegyzés. Természetesen ebbe az állományba akár a saját bejegyzéseinket is elkészíthetjük. A gettytab(5) man oldal nyújt ehhez átfogó segítséget.Amikor az/etc/ttys állományban megadjuk a getty típusát, akkor ellenõrizzük, hogy a beállításai megfelelnek a terminálénak.A példánknál maradva: a Wyse-50 nem használ paritást és 38 400 bps-en üzemel. A 286-os gép szintén nem dolgozik paritással és 19200 bps-sel kapcsolódik.

  • A harmadik mezõben adjuk meg általában a vonalra csatlakozó terminál típusát. Ez a betárcsázós portok esetében többnyire az unknown vagy a dialup, mivel ezeken keresztül a felhasználók gyakorlatilag szinte bármilyen típusú terminállal vagy szoftverrel be tudnak jelentkezni. A hardveres termináloknál a terminál típusa azonban nem változik, ezért a termcap(5) adatbázisban keressük ki a nekik megfelelõt és adjuk meg ebben a mezõben.A példánkban a Wyse-50 egy valós termináltípust használ, miközben a 286-oson futó Procomm egy VT-100-as típusú terminált emulál.

  • A negyedik mezõ azt mondja meg, hogy a port engedélyezett-e vagy sem. Ha itt a on értéket adjuk meg, akkor az init elindítja a második mezõben szereplõ getty programot. Ha viszont itt az off szerepel, akkor a getty nem fog elindulni, így ezen a porton be sem fogunk tudni jelentkezni.

  • Az utolsó mezõben a port megbízhatóságát kell megjelölnünk. Ha biztonságosnak (secure) állítjuk be a portot, akkor rajta keresztül a root (vagy bármelyik nullás felhasználói azonosítóval rendelkezõ) felhasználó be tud jelentkezni. Amikor viszont nem biztonságos (insecure), akkor elõször egy normál felhasználóval kell bejelentkeznünk, majd a su(1) programmal vagy egy hozzá hasonló megoldással kell rendszeradminisztrátorrá válnunk.Leginkább az insecure beállítást javasoljuk, még hét lakat alatt õrzött terminálok esetében is. Valójában sokkal egyszerûbb bejelentkezni, majd kiadni egy su parancsot, ha netalán rendszeradminisztrátori jogosultságokra lenne szükségünk.

26.3.2.2. A init utasítása az /etc/ttys újraolvasására

Miután az /etc/ttys állományban elvégeztük a megfelelõ módosításokat, a konfigurációs állomány újraolvasásához küldjünk egy SIGHUP (bontás) jelzést az init programnak. Mint például:

# kill -HUP 1

Mivel mindig az init indul el elsõként a rendszerben, ezért a hozzá tartozó azonosító az 1 lesz.

Ha mindent jól állítottunk be, a kábelek is a helyükön vannak és a terminálokat is bekapcsoltuk, akkor minden terminálhoz elindul egy getty program, és mindegyikõjükön megjelenik a bejelentkezõ képernyõ.

26.3.3. A terminálokkal kapcsolatos hibajelenségek

Olykor hiába igyekszünk a lehetõ legaprólékosabban ügyelni minden apró részletre, könnyen elõfordulhat, hogy valamiért a terminál mégsem mûködik rendesen. Következzen most egy lista néhány ismert tünetrõl és azok javasolt gyógymódjairól.

26.3.3.1. Nem jelenik meg a bejelentkezõ képernyõ

Ellenõrizzük, hogy a terminált rendesen csatlakoztattuk és áram alá helyeztük. Amikor egy személyi számítógépet használunk terminálnak, akkor nézzük meg, hogy a terminál emulációs program a megfelelõ soros porton fut.

Vizsgáljuk meg, hogy a kábel mind a két vége pontosan illeszkedik a portokba. Gyõzõdjünk meg róla, hogy valóban a megfelelõ típusú kábelt használjuk.

Nézzük meg, hogy a terminál és a FreeBSD is ugyanazon az adatátviteli sebességen és paritási beállítással megy. Ha képernyõvel rendelkezõ terminálunk van, akkor a kontrasztot és fényerõsséget is ellenõrizzük. Ha nyomtatós terminálunk van, akkor vizsgáljuk meg a papír és a tinta állapotát.

Gyõzõdjünk meg róla, hogy a getty valóban fut és rendesen kiszolgálja a terminált. Például a ps paranccsal listázzuk ki az összes jelenleg futó programot és keressük meg köztük a getty programot:

# ps -axww|grep getty

Ekkor látnunk kell a terminálhoz tartozó bejegyzést. Például, ha a getty második soros portot jelképezõ ttyd1 eszközön fut, és az /etc/gettytab állományból az std.38400 nevû bejegyzést használja, akkor ez jelenik meg:

22189  d1  Is+    0:00.03 /usr/libexec/getty std.38400 ttyd1

Amennyiben semmilyen getty nem fut, akkor ellenõrizzük, hogy valóban engedélyeztük-e a portot az /etc/ttys állományban. A ttys állomány átírása után ne felejtsük el kiadni a kill -HUP 1 parancsot sem.

Ha a getty fut, de a terminálon továbbra sem látjuk a bejelentkezõ képernyõt, vagy megjelenik, de nem tudunk gépelni, akkor elõfordulhat, hogy a terminál vagy kábel nem támogatja a hardveres kézfogást (handshaking). Próbáljuk meg az /etc/ttys állományban levõ std.38400 bejegyzést az 3wire.38400 bejegyzésre kicserélni (de utána ne felejtsük el kiadni a kill -HUP 1 parancsot). A 3wire nagyon hasonlít az std bejegyzéshez, de elhagyja a hardveres kézfogást. A 3wire alkalmazásakor viszont a puffer telítõdésének megelõzése érdekében próbálkozzunk az adatátviteli sebesség csökkentésével vagy engedélyezzük a szoftveres forgalomirányítást.

26.3.3.2. Amikor mindenféle szemét jelenik meg a képernyõn

Ellenõrizzük, hogy a FreeBSD és a terminál ugyanazt az adatátviteli sebességet és paritási beállítást használja. Nézzük meg a futó getty programokat, és hogy a megfelelõ getty típussal mennek-e. Ha nem, módosítsuk az /etc/ttys állományt és adjuk ki a kill -HUP 1 parancsot.

26.3.3.3. A karakterek duplán jelennek meg, a jelszó begépelésekor látható

Állítsuk át a terminált (vagy a terminál emulációs szofvert) "half duplex" vagy "local echo" módról "full duplex" módra.

26.4. Betárcsázós szolgáltatások

Amikor egy FreeBSD rendszert akarunk betárcsázós szolgáltatásokhoz beállítani, akkor az nagyon hasonlít a terminálok csatlakoztatásához, azzal a eltéréssel, hogy ilyenkor a terminálok helyett modemekkel kell dolgoznunk.

26.4.1. Külsõ kontra belsõ modemek

A külsõ modemek sokkal kényelmesebbnek tûnnek betárcsázás szempontjából, mivel az ilyenek gyakran a statikus memóriájukban tárolt paraméterek révén tulajdonképpen félig elõre be vannak állítva és sok esetben a fontosabb RS-232 jeleket külön lámpácskákkal mutatják. A villogó lámpák könnyen elkápráztatják a laikusokat, de emellett igen fontosak a modem mûködõképességének megállapításában is.

Ezzel szemben a belsõ modemeken nem található statikus memória, ezért a paramétereik csak DIP kapcsolókkal módosíthatóak. Még ha egy belsõ modemem látunk is lámpákat, akkor sem könnyû figyelni rájuk, mert a gépünk burkolata úgyis eltakarja ezeket.

26.4.1.1. Modemek és kábelek

Ha külsõ modemet használunk, akkor mindenképpen szükségünk lesz hozzá még egy megfelelõ kábelre is. Egy szabványos RS-232-es soros kábel erre tökéletesen megfelel egészen addig, amíg a normál jeleket így kötötték be rajta:

Táblázat 4. A jelek neve
RövidítésElnevezés

RD

Received Data (fogadott adat)

TD

Transmitted Data (küldött adat)

DTR

Data Terminal Ready (adatterminál kész)

DSR

Data Set Ready (adatbeállítás kész)

DCD

Data Carrier Detect (vonal észlése - az RS-232 fogadást érzékelõ vonala)

SG

Signal Ground (föld)

RTS

Request to Send (küldés kérése)

CTS

Clear to Send (küldés engedélyezése)

A FreeBSD-nek 2400 bps felett a forgalom irányításához az RTS és CTS jelekre van szüksége. A CD jellel állapítja meg, hogy a hívás létrejött vagy a bontották a vonalat, és a DTR jel hozza alapállapotba a modemet a munkamenet befejezése után. Egyes kábelekben nem mindegyik jelet vezették át, így ha például gondjaink akadnak a bejelentkezõ képernyõvel amikor a vonalat bontjuk, akkor érdemes átnéznünk a kábelt.

A többi UNIX®-szerû operációs rendszerhez hasonlóan a FreeBSD is hardveres jelek segítségével igyekszik kideríteni, hogy a hívás megvalósult vagy bontották a vonalat, valamint a hívás befejezése után így bontja a vonalat és állítja vissza a modemet. A FreeBSD igyekszik elkerülni a parancsok küldését a modem felé, vagy a modem állapotának folyamatos ellenõrzését. Ha már van némi tapasztalatunk a PC-alapú BBS-ek modemes elérését illetõen, akkor valószínûleg értjük ezek okait.

26.4.2. A soros vonali felülettel kapcsolatos megfontolások

A FreeBSD ismeri az NS8250-, NS16450-, NS16550- és NS16550A alapú EIA RS-232C (CCITT V.24) szabványú kommunikációs felületeket. A 8250-es és a 16450-es eszközök egykarakteres pufferrel rendelkeznek. A 16550-es eszközök 16 karakteres puffert tartalmaznak, amellyel jobb teljesítmény érhetõ el. (A sima 16550-esben levõ hibák miatt azonban ez a 16 karakteres puffer nem használható ki rendesen, ezért lehetõleg a 16550A verziót használjuk). Mivel az operációs rendszer részérõl az egykarakteres eszközök jóval több törõdést igényelnek, mint a 16 karakteres eszközök, ezért inkább a 16550A alapú soros felületi kártyákat ajánljuk. Amikor a rendszer egyszerre több soros portot is kezel, vagy erõs terhelés alatt áll, akkor a 16550A alapú kártyákról általában az is elmondható, hogy kisebb hibával dolgoznak.

26.4.3. Egy gyors áttekintés

Ahogy arról már a terminálok esetében szó esett, az init az összes betárcsázós kapcsolathoz tartozó soros porthoz elindít egy getty programot. Például, ha a modemet a /dev/ttyd0 eszközre kapcsoltuk, akkor a ps ax parancs kimenetében ezt láthatjuk:

4850 ??  I      0:00.09 /usr/libexec/getty V19200 ttyd0

Amikor egy felhasználó felhívja a modemet és az kapcsolódik, akkor a modem egy CD (Carrier Detect) jelet küld. A rendszermag ekkor tudomásul veszi a vonal észlelését és a getty segítségével megindítja a kommunikációt. A getty egy login: szöveget küld át a vonalhoz megadott sebességgel. A getty elkezdi figyelni, hogy a értelmes karakterek érkeznek-e vissza, és egy átlagos konfigurációban, ha ezt szemétnek találja (mert például a modem nem a getty számára beállított sebességgel csatlakozott), akkor megpróbálja egészen addig hangolni a vonal sebességét, amíg feldolgozásra alkalmas karaktereket nem kap.

Miután a felhasználó megadta a felhasználói nevét, a getty elindítja a /usr/bin/login programot, amely befejezi a beléptetést a felhasználó jelszavának bekérésével és annak elfogadása esetén a hozzá tartozó parancsértelmezõ elindításával.

26.4.4. A konfigurációs állományok

FreeBSD rendszerünkben a betárcsázós kapcsolatok engedélyezéséhez az /etc könyvtárban három állomány módosítására lesz szükségünk. Közülük az elsõ, az /etc/gettytab a /usr/libexec/getty démon beállításait tartalmazza. A második, az /etc/ttys az /sbin/init számára mondja meg, hogy melyik tty eszközökhöz tartozik getty. Végezetül a portok inicializálásához kötõdõ beállításokat az /etc/rc.d/serial szkriptben kell megadnunk.

Két "iskola" jött létre aszerint, hogy UNIX® alatt hogyan használják a betárcsázós modemeket. Az egyik csoport úgy szereti beállítani a modemeit és rendszerit, hogy a távoli felhasználó által választott sebességtõl függetlenül a számítógép és a modem közti RS-232 felület egy fix sebességen fut. Ennek a beállításnak megvan az az elõnye, hogy a távoli felhasználó ilyenkor szinte azonnal megkapja a bejelentkezõ képernyõt. A hátránya viszont, hogy ebben az esetben a rendszer nem ismeri a felhasználó valódi adatátviteli sebességét, ezért az olyan teljes képernyõs alkalmazások, mint például az Emacs, nem lesznek képesek a lassabb kapcsolatokhoz szabni a megjelenítésüket.

A másik csoport a modemek RS-232-es felületét a távoli felhasználó kapcsolódási sebessége szerint állítja be. Így például egy V.32bis (14,4 Kbps) kapcsolat esetén a modemhez tartozó RS-232 felület 19,2 Kbps-on fog menni, miközben a 2400 bps sebességû kapcsolatokhoz egy vele azonos sebességû RS-232-es felület fog tartozni. Mivel a getty nem képes kommunikálni a modemek által lejelentett csatlakozási sebességen, ezért úgy próbálja azt megállapítani, hogy elküldi a login: szöveget az alap sebességgel, majd figyeli a válaszul érkezõ karaktereket. Ha a felhasználó ilyenkor szemetet lát, akkor feltételezik, hogy addig fogja nyomkodni az Enter billentyût, amíg valami értelmes szöveget meg nem lát. Amikor az adatátviteli sebesség eltér, akkor a getty ebbõl csupán csak annyit vesz észre, hogy a felhasználó "szemetet" küld, ezért egy újabb sebességgel megpróbálja megint elküldeni a login: szöveget. Hivatalosan ez a folyamat ismétlõdik orrvérzésig, de általában csak egy-két billentyût kell leütni a megfelelõ beállításokhoz. Nyilvánvaló, hogy ilyenkor a bejelentkezés messze nem olyan zavartalan, mint a "rögzített sebességû" esetben, de így a lassabb kapcsolattal rendelkezõ felhasználók is jobb használatóságot kapnak a teljes képernyõs programokkal.

Ebben a szakaszban egy valamennyire kiegyensúlyozott beállítást igyekszünk bemutatni, de részben elfogunk hajlani abban az irányba, amikor a modem a kapcsolat sebességét követi.

26.4.4.1. /etc/gettytab

A /etc/gettytab egy termcap(5)-szerû állomány, amely a getty(8) beállításait tartalmazza. A gettytab(5) man oldalon olvashatunk az állomány pontos felépítésérõl és benne felsorolt beállításokról.

26.4.4.1.1. A rögzített sebességû beállítás

Ha a modem kommunikációs sebességét rögzíteni akarjuk, akkor ehhez többnyire semmit sem kell megváltoztatnunk az /etc/gettytab állományban.

26.4.4.1.2. Az alkalmazkodó sebességû beállítás

Az /etc/gettytab állományban létre kell hoznunk egy olyan bejegyzést, amelyen keresztül a getty tudni fogja, hogy milyen sebességeken akarjuk használni a modemet. Ha egy 2400 bps sebességû modemünk van, akkor hozzá a már meglevõ D2400-as bejegyzést kell használnunk.

#
# A gyors betárcsázós terminálokhoz íme egy 2400/1200/300-as váltás
# (bárhonnan kezdõdhet):
#
D2400|d2400|Fast-Dial-2400:\
        :nx=D1200:tc=2400-baud:
3|D1200|Fast-Dial-1200:\
        :nx=D300:tc=1200-baud:
5|D300|Fast-Dial-300:\
        :nx=D2400:tc=300-baud:

Ha ennél gyorsabb modemünk van, akkor már mindenképpen fel kell vennünk hozzá egy új bejegyzést az /etc/gettytab állományba. Ezzel a beállítással egy 14,4 Kbps sebességû modemet tudunk legfeljebb 19,2 Kbps-en használni:

#
# Kiegészítések egy V.32bis modemhez:
#
um|V300|High Speed Modem at 300,8-bit:\
        :nx=V19200:tc=std.300:
un|V1200|High Speed Modem at 1200,8-bit:\
        :nx=V300:tc=std.1200:
uo|V2400|High Speed Modem at 2400,8-bit:\
        :nx=V1200:tc=std.2400:
up|V9600|High Speed Modem at 9600,8-bit:\
        :nx=V2400:tc=std.9600:
uq|V19200|High Speed Modem at 19200,8-bit:\
        :nx=V9600:tc=std.19200:

Ennek eredménye egy 8 bites, paritásmentes kapcsolat lesz.

A fenti példában a kommunikációt 19,2 Kbps-en (V.32bis kapcsolaton) kezdjük, majd utána haladunk végig a 9600 bps (V.32), 2400 , 1200 bps és 300 bps sebességû kapcsolatokon, majd vissza ismét a 19,2 Kbps-re. Az adatátviteli sebesség ilyen típusú váltogatását az nx= ("next table", azaz "következõ táblázat") tulajdonság segítségével valósítják meg. Minden sorban látható még egy tc= ("table continuation", vagyis "a táblázat folytatása") bejegyzés is, amivel az adott adatátviteli sebesség "szabványos" beállításait adjuk meg.

Ha egy 28,8 Kbps sebességû modemünk van és/vagy egy 14,4 Kbps sebességû modemen akarunk tömörítést használni, akkor a 19,2 Kbps-nél nagyobb kommunikációs sebességet kell használnunk. Íme egy olyan gettytab. ami 57,6 Kbps-rõl indít:

#
# A V.32bis vagy V.34 modemekhez kiegészítés,
# 57,6 Kbps-rõl indulunk:
#
vm|VH300|Very High Speed Modem at 300,8-bit:\
        :nx=VH57600:tc=std.300:
vn|VH1200|Very High Speed Modem at 1200,8-bit:\
        :nx=VH300:tc=std.1200:
vo|VH2400|Very High Speed Modem at 2400,8-bit:\
        :nx=VH1200:tc=std.2400:
vp|VH9600|Very High Speed Modem at 9600,8-bit:\
        :nx=VH2400:tc=std.9600:
vq|VH57600|Very High Speed Modem at 57600,8-bit:\
        :nx=VH9600:tc=std.57600:

Ha lassú a processzorunk, vagy a rendszerünk túlságosan terhelt és nincs 16550A típusú soros portunk, akkor 57,6 Kbps-en sio"silo" hibák keletkezhetnek.

26.4.4.2. /etc/ttys

Az /etc/ttys állomány beállításáról már a Terminálok felvétele az /etc/ttys állományba adott képet. Ez a modemek esetében sem tér el különösebben, habár a getty programnak más termináltípust és -beállításokat kell átadnunk. Akár rögzített, akár alkalmazkodó sebességet akarunk beállítani, ennek általános alakja az alábbi:

ttyd0   "/usr/libexec/getty xxx"   dialup on

A sorban látható elsõ elem a megfelelõ speciális eszköz neve - jelen esetben ez a ttyd0, amely a /dev/ttyd0 eszközre vonatkozik és ezt fogja a getty figyelni. A második elem, vagyis a "/usr/libexec/getty xxx" (ahol a xxx helyére kell beírni a megfelelõ gettytab állománybeli bejegyzést nevét) lesz az a parancs, amelyet az init meghív. A harmadik elem, a dialup a terminálok alapértelmezett típusa. A negyedik paraméter, az on jelzi az init programnak, hogy aktiválja a vonalat. A sorban megjelenhetne továbbá még egy ötödik paraméter is, a secure, de ezt csak olyan terminálok esetében érdemes megadni, amelyek fizikailag megbízhatóak (például a rendszerkonzol).

Az alapértelmezett termináltípus (vagyis a fenti példában a dialup) a helyi beállításoktól függ. A betárcsázós vonalak esetében hagyományosan a dialup a terminál alapértelmezett típusa, amit aztán a felhasználók a bejelentkezéskor lefutó szkriptjeiken keresztül a automatikusan át tudnak állítani a nekik megfelelõ terminálra. A szerzõ saját rendszerében azonban inkább a vt102 termináltípust volt érdemes megadni alapértelmezettként, mivel ott a felhasználók csak ilyen típusú terminálokat használnak.

Miután az /etc/ttys állományban elvégeztük a szükséges módosításokat, egy HUP jelzéssel figyelmeztessük az init programot az újbóli beolvasására. Ehhez a következõ parancs ajánlott:

# kill -HUP 1

Ha még csak állítjuk be elõször a rendszerünket, akkor az init figyelmeztetése elõtt legyünk türelmesek, és várjuk meg, amíg a modemek befejezik az inicializálást és kapcsolódnak a vonalakra.

26.4.4.2.1. A rögzített sebességû beállítás

A rögzített sebesség beállításánál a ttys állományban a getty paramétereként egy szintén rögzített sebességû bejegyzést kell megadnunk. Például az olyan modemeknél, ahol a sebességet 19,2 Kbps-re rögzítjük, a ttys így fog kinézni:

ttyd0   "/usr/libexec/getty std.19200"   dialup on

Amennyiben a modemünk nem ezen a sebességen üzemelne, akkor az std.sebesség paramétert használjuk az std.19200 helyett. Elõtte azonban ne felejtsük el ellenõrizni, hogy a megadott típus szerepel-e az /etc/gettytab állományban.

26.4.4.2.2. Az alkalmazkodó sebességû beállítás

Az alkalmazkodó sebességû beállításnál a ttys állományban az /etc/gettytab állományból a megfelelõ "auto-baud" (sic) kell megadnunk. Például, ha modemünk kezdõsebessége 19,2 Kbps (és a gettytab ehhez tartalmaz egy V19200 nevû bejegyzést), akkor a ttys így fog kinézni:

ttyd0   "/usr/libexec/getty V19200"   dialup on

26.4.4.3. /etc/rc.d/serial

A gyorsabb, mint például a V.32, V.32bis és V.34 modemeknél meg kell adnunk a hardveres forgalomirányítás (RTS/CTS) használatát is. Az /etc/rc.d/serial állományban tudjuk megadni a FreeBSD rendszermagban a vonal használatához szükséges vezérlési beállításokra vonatkozó stty parancsokat.

Például állítsuk be az 1-es sorszámú (vagyis a COM2) soros porton a crtscts termios beállítást a behíváshoz és a híváshoz használt eszközök inicializálásakor. Ehhez a következõ sorokat kell felvennünk az /etc/rc.d/serial állományba:

# A soros portok kezdeti beállításai:
stty -f /dev/ttyd1.init crtscts
stty -f /dev/cuad1.init crtscts

26.4.5. A modemek beállításai

Ha olyan modemeink vannak, amelyek paramétereit egy statikus memóriában tárolták le, akkor ezek beállításához egy terminálprogramot kell használnunk (amilyen például MS-DOS® alatt a Telix vagy FreeBSD alatt a tip). A modemet a getty programnak megadott kezdeti sebességen csatlakoztassuk és az alábbi elvárások alapján állítsuk be a paramétereit:

  • Kapcsolódáskor CD jelzése.

  • Mûködéskor DTR jelzése. A DTR küldésekor bontsa a vonalat és hozza alapállapotba a modemet.

  • CTS vezérlésû kimenõ adatforgalom.

  • A XON/XOFF forgalomvezérlés tiltása.

  • RTS vezérlésû bejövõ adatforgalom.

  • Csendes mód (ne adjon értesítést az eredményekrõl).

  • A parancsokat ne írja vissza.

A modemhez tartozó dokumentációban kell utánajárnunk, hogy milyen parancsok és/vagy DIP kapcsolók átállításával lehet mindezeket elérni.

Például, ha a fenti paramétereket egy U.S. Robotics® Sportster® 14400-as külsõ modem esetében a következõ neki kiküldött paranccsal lehet beállítani:

ATZ
AT&C1&D2&H1&I0&R2&W

Ilyenkor még akár más egyéb paramétereket is beállíthatunk, például a V.42bis és/vagy az MNP5 tömörítést.

Az U.S. Robotics® Sportster® 14400 külsõ modemen ezenkívül még találunk néhány DIP kapcsolót is. Az ilyen modemek esetében például ezeket a beállításokat tudjuk használni:

  • 1. kapcsoló: FEL - normális DTR

  • 2. kapcsoló: N/A (verbális/numerikus eredményjelzõ kódok)

  • 3. kapcsoló: FEL - az eredményjelzõ kódok küldésének tiltása

  • 4. kapcsoló: LE - nem küldi vissza a parancsokat

  • 5. kapcsoló: FEL - automatikus válasz

  • 6. kapcsoló: FEL - normális Carrier Detect

  • 7. kapcsoló: FEL - a memóriában tárolt alapértelmezések betöltése

  • 8. kapcsoló: N/A (intelligens/buta mód)

A modemeknél az eredményjelzõ kódok kikapcsolása/letiltása ezért fontos, mert így el tudunk kerülni az olyan problémákat, hogy a getty tévesen egy login: promptot küld a parancs módban levõ modemnek, amikor az visszaküldi a parancsot és az eredmény kódját. Ennek eredménye egy hosszúra nyúló, zavaros társalgás lesz a getty és a modem között.

26.4.5.1. A rögzített sebességû beállítás

A rögzített sebességû konfiguráció használata esetén úgy kell beállítanunk a modemet, hogy a konkrét adatátviteli sebsségtõl függetlenül is egy állandó sebességû kapcsolat álljon fenn a számítógép és a modem között. A U.S. Robotics® Sportster® 14400-as külsõ modem esetében a most következõ parancsokkal tudjuk rögzíteni a kapcsolat sebességét:

ATZ
AT&B1&W

26.4.5.2. Az alkalmazkodó sebességû beállítás

Amikor változó sebességû konfigurációval dolgozunk, akkor a modemet úgy kell beállítani, hogy a bejövõ hívásnak megfelelõ adatátviteli sebességre váltson a soros portján. A U.S. Robotics® Sportster® 14400-as külsõ modem esetében az alábbi parancsokkal rögzítjük a modemnek küldött hibamentesített parancsok sebességét, miközben engedélyezzük, hogy a soros port sebessége változhasson a nem hibamentesített kapcsolatoknál:

ATZ
AT&B2&W

26.4.5.3. A modem beállításainak ellenõrzése

A legtöbb nagysebességû modem biztosít valamilyen lehetõséget arra, hogy emberi formában is le tudjuk kérdezni a belsõ mûködésének paramétereit. A U.S. Robotics® Sportster® 14400-as külsõ modem esetében az ATI5 parancs a statikus memóriában tárolt beállításokat mutatja meg. A modem valós mûködési paramétereit (amit ugyebár befolyásolnak a DIP kapcsolók állásai is) viszont az ATZ majd ATI4 parancsok küldésével tudjuk lekérni.

Ha azonban másmilyen márkájú modemünk lenne, akkor a modem leírásában próbáljunk tájékozódni arról, miként tudjuk a modem beállításait ellenõrizni.

26.4.6. Hibaelhárítás

Ebben a szakaszban bemutatunk néhány lépést, amelyeken keresztül ellenõrizhetjük a rendszerünkhöz csatlakoztatott modemet.

26.4.6.1. A FreeBSD rendszer ellenõrzése

Csatlakoztassuk a modemet a FreeBSD rendszerre, indítsuk be a gépet, majd ezután figyeljük a modemünk állapotát jelzõ lámpákat, hogy közülük a DTR világít-e, amikor a login: felirat megjelenik a rendszerkonzolon. Amennyiben erre a válasz igen, akkor az arra utal, hogy a FreeBSD a hozzá tartozó kommunikációs porton elindította a megfelelõ getty programot és a modem várja a hívásokat.

Amikor viszont a DTR lámpa nem világít, a konzolon keresztül jelentkezzünk be a FreeBSD rendszerbe és adjuk ki egy ps ax parancsot, amivel így ellenõrizni tudjuk, hogy a porthoz tartozó getty elindult. A futó programok között tehát valami ilyesmit kell majd látnunk:

  114 ??  I      0:00.10 /usr/libexec/getty V19200 ttyd0
  115 ??  I      0:00.10 /usr/libexec/getty V19200 ttyd1

Ha viszont például ezt látjuk:

  114 d0  I      0:00.10 /usr/libexec/getty V19200 ttyd0

és modem még nem fogadott hívást, akkor ez azt jelenit, hogy a getty megnyitotta a kommunikációs csatornát. Ez utalhat egyaránt egy hibás kábelre vagy a modem helytelen beállítására, mivel a getty egészen addig nem lesz képes megnyitni az adott portot, amíg a modem vissza nem küld neki egy CD (Carrier Detect) jelet.

Ha a listában az adott ttydN eszközhöz semmilyen getty programot nem találunk, akkor újra nézzük át az /etc/ttys állományban szereplõ bejegyzéseket, mert elõfordulhat, hogy azokban vétettünk valamilyen hibát. Emellett még a /var/log/messages naplóban is érdemes utánanézni, hátha az init vagy a getty küldött valamilyen hibáról értesítést. Ha még ezek után sem találunk semmit, akkor megint kezdjük el keresni hibákat, hiányzó bejegyzéseket vagy eszközöket az /etc/ttys, /etc/gettytab és a megfelelõ /dev/ttydN állományokban.

26.4.6.2. A betárcsázás kipróbálása

Próbáljunk meg bejutni a rendszerünkbe. Ehhez a távoli rendszeren ne felejtsük el beállítani a 8 bites adatátvitelt és az 1 stopbitet, illetve a paritást kikapcsolni. Ha erre közvetlenül nem kapunk egy bejelentkezési képernyõt vagy csak szemét jelenik meg, akkor kb. másodpercenként egyszer nyomjuk le az Enter billentyût. Ha még ezután sem látjuk a bejelentkezési képernyõt felbukkani, akkor próbáljunk kiküldeni egy BREAK parancsot. Ha a híváshoz nagysebességû modemet használunk, akkor próbáljuk meg a modem sebességét rögzíteni és úgy tárcsázni (ezt például a U.S. Robotics® Sportster® modemnél az AT&B1 paranccsal tudjuk elérni):

Ha viszont még ezek után sem kapjuk meg a bejelentkezõ képernyõt, akkor a /etc/gettytab állományban megint nézzük át az összes beállítást:

  • Az /etc/ttys állományban megadott alaptulajdonság neve egyezik az /etc/gettytab állományban találhatóval.

  • Mindegyik nx= bejegyzés után egy másik gettytab tulajdonság neve jön.

  • Mindegyik tc= bejegyzés után egy másik gettytab tulajdonság neve következik.

Ha hívunk, de a FreeBSD rendszerünkre kapcsolt modem továbbra sem veszi fel, akkor a modem beállításai között ellenõrizzük, hogy a DTR jel küldésekor a modem fogadja-e a hívást. Ha úgy tûnik, hogy a modem minden ezzel kapcsolatos beállítása stimmel, akkor nézzük meg, hogy a modem lámpái közül a DTR világít-e (már ha van ilyen).

Ha mindent többször is végignéztünk és még mindig nem leljük a megoldást, akkor tartsunk egy kis szünetet és térjünk vissza a problémához késõbb. Ha még ezután sem tudjuk mûködésre bírni, akkor küldjünk egy levelet a FreeBSD general questions levelezési lista címére, amelyben leírjuk a modemünket és a vele kapcsolatos problémát, és a lista tagjai majd megpróbálnak nekünk segíteni.

26.5. A betárcsázós szolgáltatások használata

A következõkben arra vonatkozóan igyekszünk tanácsokat adni, amikor mi magunk akarunk modemmel csatlakozni valamilyen számítógéphez. Ezek tehát olyan esetekben hasznosak, amikor egy távoli géppel akarunk terminálkapcsolatot létesíteni.

A BBS-ek használatára is érvényes.

Ez ilyen típusú kapcsolatok kifejezetten hasznosak tudnak lenni olyan esetekben, amikor az interneten el akarunk érni egy állományt, de gondjaink akadtak a PPP használatával. Ha például egy állományt akarunk letölteni, de a PPP valamiért nem mûködik, akkor ezt a terminál alapú kapcsolaton keresztül is meg tudjuk tenni. Ilyenkor egy zmodem segítségével tudjuk áttölteni a számítógépünkre.

26.5.1. A gyári Hayes-modem erre nem alkalmas, mihez tudunk vele kezdeni?

A tip man oldala valójában már nem is teljesen aktuális, ugyanis tartalmaz egy beépített Hayes-tárcsázót. Úgy tudjuk engedélyezni, ha az /etc/remote állományban megadjuk az at=hayes beállítást.

A Hayes-eszközök meghajtója nem elég ügyes ahhoz, hogy felismerje az újabb modemek által felkínált fejlettebb lehetõségeket - például a BUSY, NO DIALTONE vagy a CONNECT 115200 üzenetek csak megzavarják. Ezért a tip használata során kapcsoljuk ki ezeket az üzeneteket (az ATXO&W paranccsal).

Emellett még érdemes tudni, hogy a tip a híváskor 60 másodpercig vár. A modemünkön ennél kisebb idõt kell beállítanunk, máskülönben a tip azt hiszi, hogy valamilyen kommunikációs probléma merült fel. Ehhez próbálkozzunk az ATS7=45&W paranccsal.

26.5.2. Hogyan adjuk meg ezeket az AT parancsokat?

Az /etc/remote állományban hozzunk létre egy "direct" bejegyzést. Például, ha a modemünk az elsõ soros porton, vagyis a /dev/cuad0 eszközön tanyázik, akkor a következõ sort kell beleírnunk:

cuad0:dv=/dev/cuad0:br#19200:pa=none

A br tulajdonságnál a modem által ismert legnagyobb adatátviteli sebességet adjuk meg. Ezután gépeljük be a tip cuad0 parancsot és már kapcsolódunk is a modemhez.

Vagy root felhasználóként a cu parancsot is használhatjuk:

# cu -lvonal -ssebesség

Itt a vonal a soros port (például /dev/cuad0) és a sebesség annak sebessége (például 57600) lesz. Miután befejeztük az AT parancsok kiadását, az ~. begépelésével tudunk kilépni.

26.5.3. A pn tulajdonságnál a @ jel nem használható!

A pn ("phone number") tulajdonság értékében szereplõ @ jel segítségével az /etc/phones állományban tudunk hivatkozni egy telefonszámra. A @ a tulajdonságokat tároló állományok azonban, így például az /etc/remote állomány esetén is megkülönböztetett jelentéssel bírnak. Ezért itt csak egy visszaper jellel tudjuk beírni:

pn=\@

26.5.4. Hogyan hívjunk fel egy számot parancssorból?

Tegyünk egy "általános" bejegyzést az /etc/remote állományunkba. Például egy ilyet:

tip115200|Dial any phone number at 115200 bps:\
        :dv=/dev/cuad0:br#115200:at=hayes:pa=none:du:
tip57600|Dial any phone number at 57600 bps:\
        :dv=/dev/cuad0:br#57600:at=hayes:pa=none:du:

Ezután már ilyet is tudni fogunk:

# tip -115200 5551234

Ha viszont a tip helyett inkább a cu programot használnánk szívesen, akkor ehhez készítsünk egy általános bejegyzést:

cu115200|Use cu to dial any number at 115200bps:\
        :dv=/dev/cuad1:br#57600:at=hayes:pa=none:du:

Majd gépeljük be ezt:

# cu 5551234 -s 115200

26.5.5. Ehhez minden adandó alkalommal meg kell adnom a sebességet is?

Hozzunk létre egy tip1200 vagy cu1200 nevû bejegyzést, de a br tulajdonságnál adjuk meg a használni kívánt sebességet. Mivel a tip szerint az 1200 bps egy megfelelõ alapértelmezés, ezért alapból a tip1200 bejegyzést fogja keresni. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ilyen sebsséggel is akarunk dolgozni.

26.5.6. A terminálszerveren keresztül több más gépet is elérek

Ahelyett, hogy minden alkalommal megvárnánk a kapcsolódás befejezést és begépelnénk a CONNECT gép parancsot, használjuk a cm tulajdonságát. Például nézzük meg ilyen bejegyzést az /etc/remote állományban:

pain|pain.deep13.com|Forrester's machine:\
        :cm=CONNECT pain\n:tc=deep13:
muffin|muffin.deep13.com|Frank's machine:\
        :cm=CONNECT muffin\n:tc=deep13:
deep13:Gizmonics Institute terminal server:\
        :dv=/dev/cuad2:br#38400:at=hayes:du:pa=none:pn=5551234:

Ennek hatására elég csak annyit megadnunk, hogy tip pain vagy tip muffin, és már kapcsolódunk is a pain vagy muffin gépekhez. A tip deep13 paranccsal pedig egyenesen a terminálszerverhez jutunk el.

26.5.7. Több vonalon is lehet egy géphez csatlakozni?

Ez gyakran okoz gondot olyan esetekben, amikor egy egyetemnek több betárcsázó vonala van, és azokon keresztül többezer hallgató próbál meg dolgozni.

Vegyük fel az egyetemet az /etc/remote állományba és használjuk a pn tulajdonság megadásánál a @ jelet:

nagy-egyetem:\
        :pn=\@:tc=dialout
dialout:\
        :dv=/dev/cuad3:br#9600:at=courier:du:pa=none:

Ezután adjuk hozzá az /etc/phones állományhoz az egyetem telefonszámait:

nagy-egyetem 5551111
nagy-egyetem 5551112
nagy-egyetem 5551113
nagy-egyetem 5551114

A tip mindegyik telefonszámot az adott sorrendben próbálja tárcsázni és végén feladja a próbálkozást. Ha folyamatosan akarjuk ezeket a számokat hívni, akkor tip parancsot tegyük egy ciklusba.

26.5.8. Miért kell kétszer lenyomni a Ctrl+P gombokat, hogy egyszer elküldje a Ctrl+P kombinációt?

A Ctrl+P billentyûkombináció alapértelmezés szerint a "kikényszerítést" jelenti, amivel a tip programnak tudunk szólni, hogy a következõ adat szó szerint értendõ. A ~s szekvenciával bármelyik másik karakternek át tudjuk adni ezt a szerepet, ami egy változó beállítását jelenti ("set a variable").

Gépeljük be, hogy ~sforce=egyetlen-karakter és zárjuk le egy újsorral. Az egyetlen-karakter helyére tetszõleges, egykarakteres szimbólumot megadhatunk. Ha itt nem adunk meg semmit, akkor a kikényszerítõ karakter a nul lesz, amit a Ctrl+2 vagy a Ctrl+Szóköz lenyomásával tudunk elõhozni. Az egyetlen-karakter szerepére például tökéletes a Shift+Ctrl+6, amit csak nagyon kevés terminálszerver alkalmaz.

A kikényszerítést végzõ karaktert az $HOME/.tiprc állományban tetszõleges karakterre át tudjuk állítani:

force=egyetlen-karakter

26.5.9. Miért lett hirtelen minden begépelt betû nagybetûs??

Valószínûleg sikerült lenyomnunk a Ctrl+A gombkombinációt, ami a tip "betûmód váltás" funkciójának felel meg. Ezt olyanok számára dolgozták ki, akiknél nem mûködik a CapsLock billentyû. Az elõbb bemutatott ~s használatával állítsuk át a raisechar változót valami másra. Tulajdonképpen akár ugyanarra is állíthatjuk, mint a kikényszerítõ karaktert, ha nem áll szándékunkban használni.

Ebben a példában egy olyan .tiprc állomány szerepel, amely tökéletesen megfelel azon Emacs felhasználók számára, akik sokat használják a Ctrl+2 és Ctrl+A kombinációkat:

force=^^
raisechar=^^

A ^^ a Shift+Ctrl+6 billentyûkombinációt jelenti.

26.5.10. Hogyan mozgassunk állományokat a tip használatával?

Amikor más UNIX® rendszerekkel vesszük fel a kapcsolatot, akkor állományokat a ~p (mint put, vagyis adni) és ~t (mint take, vagyis venni) használatával tudunk mozgatni. Ezek a parancsok a távoli rendszeren a cat és az echo felhasználásával fogadnak és küldenek állományokat. Alakjuk a következõ:

~p helyi-állomány [ távoli-állomány ]

~t távoli-állomány [ helyi-állomány ]

Ilyenkor nincs hibaellenõrzés, ezért inkább egy másik protokollt, például zmodemet érdemes használnunk.

26.5.11. Hogyan lehet zmodemet használni a tip programban?

Állományokat úgy tudunk fogadni, ha elõtte a kapcsolat távolabbi végén elindítjuk a küldést végzõ programot. Ezután a ~C rz parancs kiadásával kezdhetjük meg helyben a fogadását.

Állományokat úgy tudunk küldeni, ha elõtte a kapcsolat másik végén elindítjuk a fogadó programot. Ezután a ~C sz állományok parancs kiadásával tudjuk megkezdeni a küldést.

26.6. A soros vonali konzol beállítása

26.6.1. Bevezetés

A FreeBSD képes úgy is elindulni, ha konzolként mindössze egy buta terminált kapcsolunk rá soros porton keresztül. Az ilyen típusú konfigurációs alapvetõen két típus számára bizonyul hasznosnak: azon rendszergazdák számára, akik billentyûzettel és monitorral nem rendelkezõ gépekre akarnak FreeBSD-t telepíteni, és olyan fejlesztõk számára, akik a rendszermag vagy különbözõ eszközmeghajtók mûködését akarják nyomon követni.

Ahogy arról már a A FreeBSD rendszerindítási folyamataben is szó esett, a FreeBSD három indítási fokozattal rendelkezik. Az elsõ két fokozat a rendszerindító blokk kódjában foglal helyet, amely pedig a lemezen található FreeBSD slice elején. A rendszer indulásakor ez a blokk betöltõdik és lefuttatja a harmadik fokozatot képviselõ rendszertöltõt (a /boot/loader állományt).

Ha soros vonali konzol beállításához tehát be kell állítanunk a rendszerindító blokkot, a rendszertöltõt és a rendszermagot.

26.6.2. A soros konzol beállítása, rövidített változat

Ebben a szakaszban azt feltételezzük, hogy az alap beállításokkal dolgozunk és csupán egy gyors áttekintésre van szükségünk a soros vonali konzolról.

  1. Csatlakoztassunk egy soros kábelt a COM1 portra és a terminálra.

  2. Rendszeradminisztrátorként a következõ parancs kell kiadnunk ahhoz, hogy a soros konzolon láthassuk az összes rendszerindításhoz tartozó üzenetet:

    # echo 'console="comconsole"' >> /boot/loader.conf
  3. Nyissuk meg az /etc/ttys állományt, és a ttyd0 eszközhöz tartozó sorban írjuk át az off paramétert az on értékre és a dialup paramétert a vt100 értékre. Ha nem ezeket állítjuk be, akkor a soros konzol keresztül jelszó megadása nélkül is be tudunk jelentkezni, ami viszont egy biztonsági rés veszélyével fenyeget.

  4. A változtatások érvényesítéséhez indítsuk újra a rendszerünket.

Ha ettõl eltérõ beállításokra lenne szükségünk, akkor a folyamat egyes lépéseibe a A soros vonali konzol beállításaban kaphatunk mélyebb betekintést.

26.6.3. A soros vonali konzol beállítása

  1. Készítsük elõ a soros kábelt.

    Vagy a null-modem kábelre vagy pedig egy szabványos soros kábelre és egy null-modem átalakítóra lesz szükségünk. A soros kábelekkel kapcsolatosan a Kábelek és portokt érdemes elolvasni.

  2. Húzzuk ki a billentyûzetet.

    A legtöbb személyi számítógép az indítása (vagyis a Power-On Self-Test, POST) során hibát jelez, ha nem érzékel billentyûzetet. Egyes gépek hangosan panaszolják a billentyûzet hiányát, és nem is hajlandóak egészen addig elindulni, amíg nem csatlakoztatunk egyet.

    Ha a számítógépünk hibát küld, de ennek ellenére mégis elindul, akkor semmit nem kell csinálnunk. (Némelyik Phonix BIOS-os gépen ilyenkor megjelenik a Keyboard failed hibaüzenet, de ettõl még rendesen elindul a gép.)

    Amennyiben a számítógépünk nem hajlandó billentyûzet nélkül elindulni, állítsuk be a BIOS-ban a "hiba" figyelmen kívül hagyását (már ha ez lehetséges). Az alaplap leírásában találhatjuk meg ennek pontos részleit.

    A BIOS paraméterei között a billentyûzetet állítsuk "Not installed" állapotúra. Ilyenkor még továbbra is használható a billentyûzet, ezzel mindössze csak a BIOS számára tiltjuk le az indításkori ellenõrzést, ezért nem fog panaszkodni a hiánya miatt. Tehát a billentyûzetet még a "Not installed" beállítása esetén is nyugodtan csatlakoztatjuk, mert mûködni fog.

    Ha a rendszerünkön PS/2®-es egér is található, akkor jó eséllyel a billentyûzettel együtt az egeret is ki tudjuk húzni. Mivel a PS/2®-es egér osztozik a billentyûzettel bizonyos hardvereken, ezért ha nem húzzuk ki az egeret is, akkor az alaplap még továbbra is képes azt gondolni, hogy a billentyûzet ott van. Például az AMI BIOS-os Gateway 2000-as 90 MHz-es Pentium rendszer pontosan így mûködik. Általában véve azonban ez nem szokott gondot okozni, mivel az egér billentyûzet nélkül úgy sem ér túlságosan sokat.

  3. Csatlakoztassunk egy buta terminált a COM1 (sio0) portra.

    Ha nem rendelkezünk buta terminállal, akkor erre célra ugyanúgy alkalmas egy régi XT-s PC valamilyen modemprogrammal vagy egy soros porton csatlakozó másik UNIX®-os gép. Ha nincs COM1 (sio0) portunk, akkor szerezzünk egyet. Jelen pillanatban a rendszerindító blokk újrafordítása nélkül a COM1 porton kívül nem tudunk másikat választani. Ha a COM1 portra már raktunk valamilyen másik eszközt, akkor azt ideiglenesen húzzuk le, majd a FreeBSD telepítése és elindítása után tegyünk fel egy másik rendszerindító blokkot. (Egyébként feltételezzük, hogy a COM1 elérhetõ egy állomány/számító/terminálszerveren - ha valóban valamilyen másik célra szükségünk lenne a COM1 portra (és semmiképpen sem tudjuk átrakni a COM2 (sio1) portra), akkor valószínûleg nem is ezzel kellene elsõként foglalkoznunk.)

  4. Gondoskodjunk róla, hogy a rendszermag beállításait tartalmazó állományban a COM1 (sio0) eszközhöz megadtuk a megfelelõ paramétereket.

    Ezek az alábbiak:

    0x10

    A konzolos mûködési mód engedélyezése az adott egységhez. Ha megadjuk ezt a paramétert, akkor a többit a rendszer figyelmen kívül hagyja. Pillanatnyilag legfeljebb egy egység birtokolhatja ezt a beállítást. Ha több ilyet adtunk volna meg, akkor (a felírás sorrendje szerint) az elsõ kap ilyen szerepet. Ez a beállítás önmagában még nem teszi a soros portot konzollá. Ehhez még szükségünk van a következõ beállításra, vagy a -h megadására is.

    0x20

    Az egység konzollá nyilvánítása (hacsak nincs egy tõle nagyobb prioritású konzol), függetlenül a lentebb ismertetendõ -h opciótól. A 0x20 értéket a 0x10 értékkel együtt kell megadni.

    0x40

    (A 0x10 értékkel együtt) az egységet kivonja a normális elérés alól. Ezt a beállítást ne használjuk, ha soros vonali konzolt akarunk üzemeltetni az adott porton. Ezzel az egységet csak a rendszermag távoli nyomkövetéséhez tudjuk használni. A távoli nyomkövetésrõl a fejlesztõk kézikönyvében olvastunk bõvebben.

    Példa:

    device sio0 at isa? port IO_COM1 flags 0x10 irq 4

    A további részletekrõl a sio(4) man oldal tud felvilágosítást nyújtani.

    Ha nem állítottuk be a megfelelõ paramétereket, akkor (egy másik konzolon) futtassuk a UserConfig programot vagy fordítsuk újra a rendszermagot.

  5. Hozzunk létre egy boot.config állományt a rendszer indításához használt meghajtó a partíciójának gyökerében.

    Ez az állomány mondja meg a rendszerindító blokkban található kódnak, hogy miként akarjuk indítani a rendszerünket. A soros vonali konzol életrekeltéséhez a most következõ opciók közül kell megadnunk egyet vagy többet - amennyiben többet akarunk megadni, akkor mindegyiket egyetlen sorban szerepeltessük:

    -h

    A belsõ és a soros vonali konzolok közti átkapcsolás. Ezzel tudunk a konzolos eszközök között váltani. Például, ha egy belsõ (video) konzolról indítjuk a rendszert, akkor a rendszertöltõnek és a rendszermagnak átadott -h paraméterrel arra tudjuk ezeket utasítani, hogy konzolként a soros portot használják. Vagy ha soros porton keresztül indítjuk a rendszert, akkor -h megadásával megkérhetjük a rendszertöltõt és a rendszermagot, hogy ezután már a videokártyát használja konzolként.

    -D

    Az egy- és kétkonzolos beállítások közti váltás. Az egykonzolos konfigurációban a konzol lehet belsõ (video) vagy soros vonali, attól függõen, hogy miként használtuk a fenti -h opciót. A kétkonzolos konfigurációban azonban a videokártyán és a soros vonalon keresztül is egyszerre megjelenik a konzol, függetlenül a -h hatásától. Ilyenkor viszont vegyük figyelembe, hogy ez a kétkonzolos konfiguráció csak a rendszerindító blokk futása alatt él. Amint a rendszerindító megkapja a vezérlést, a -h által megadott konzol válik az egyedülivé.

    -P

    A rendszerindító blokk megpróbálja megkeresni a billentyûzetet. Ha nem találja, akkor magától beállítja a -D és -h opciókat.

    Tárbeli korlátozások miatt a rendszerindító blokk jelenlegi változata a -P paraméterrel csak a kiterjesztett billentyûzeteket képes kezelni. A 101 gombnál kevesebbel (tehát F11 és F12 gombokkal nem) rendelkezõ billentyûzeteket ezért nem feltétlenül fogja észlelni. Ugyanezen korlátozás miatt egyes laptopokon sem minden esetben sikerül érzékelni a billentyûzetet. Ha ez a rendszerünkön problémához vezetne, akkor egyszerûbb lesz elhagyni a -P használatát. Sajnos, jelenleg semmilyen megoldás nincs erre.

    Vagy a -P opcióval állítassuk be automatikusan a konzolt, vagy pedig a -h opcióval engedélyezzük a soros vonali konzolt.

    Természetesen itt a boot(8) man oldalon szereplõ összes többi paramétert is megadhatjuk.

    A -P kivételével az összes opció a rendszertöltõnek (/boot/loader) kerül átadásra. A rendszertöltõ egyedül a -h állapotából dönti el, hogy mely belsõ videoeszközön vagy soros porton legyen a konzol. Ez azt jelenti, hogy a /boot.config állományban ha megadjuk a -D opciót, de mellette nem szerepel a -h, akkor a soros vonali konzolt csak a rendszerindító blokk futása alatt tudjuk elérni - a rendszertöltõ ugyanis alapból a videokártyát használja konzolként.

  6. Kapcsoljuk be a számítógépünket.

    Amikor elindítjuk a FreeBSD-s gépünket, a rendszerindító blokk kiírja a /boot.config tartalmát a konzolra. Például így:

    /boot.config: -P
    Keyboard: no

    A második sor csak olyankor jelenik meg, ha a /boot.config állományban a -P beállítás is szerepel, és a billentyûzet jelenlétét (yes) vagy hiányát (no) jelzi. A /boot.config tartalmától függõen ezek az üzenetek vagy a soros vonali vagy a belsõ konzolon jelennek meg, esetleg mind a kettõn.

    BeállításAhol megjelenik

    nincs

    belsõ konzol

    -h

    soros vonali konzol

    -D

    soros vonali és belsõ konzol

    -Dh

    soros vonali és belsõ konzol

    -P, van billentyûzet

    belsõ konzol

    -P, nincs billentyûzet

    soros vonali konzol

    Az iménti üzenetek felbukkanása után a további konzolos üzenetek küldésében egy rövid szünet következik, amíg a rendszerindító blokk a rendszertöltõ betöltésével folytatja a rendszer indítását. Normális körülmények között ezt a folyamatot nem kell megszakítanunk, de esetleg olyankor mégis érdemes lehet, ha le akarjuk ellenõrizni a beállításainkat.

    A rendszerindítási folyamat félbeszakításához az Enter billentyûn kívül nyomjuk le valamelyik másikat. Ekkor a rendszerindító blokk megáll és várja a további parancsokat. Ekkor valami ilyesmit láthatunk:

    >> FreeBSD/i386 BOOT
    Default: 0:ad(0,a)/boot/loader
    boot:

    Nézzük meg, hogy /boot.config beállításainak megfelelõen a fenti üzenet a soros vonali konzolon vagy a belsõ konzolon, illetve mind a kettõn megjelenik-e. Ha az üzenet a megfelelõ konzolon megjelenik, akkor az Enter lenyomásával folytathatjuk a rendszer indítását.

    Ha nekünk a soros vonali konzolra lenne szükségünk, de semmi nem jelenik meg a soros terminálon, akkor valamit valószínûleg nem jól állítottunk be. A rendszerindító blokktól kapott parancssorban a -h begépelésével és az Enter vagy Return lenyomásával (ha lehetséges) jelezzük neki (és így a rendszertöltõnek és a rendszermagnak is) a soros vonali konzol kiválasztását. Miután befejezõdött a rendszer indítása, menjünk vissza és ellenõrizzük a megfelelõ paramétereket.

Ahogy sikerült elindítani a rendszertöltõt és a rendszerindítás harmadik fokozatába léptünk, a rendszertöltõ megfelelõ környezeti változóin keresztül még mindig van lehetõségünk váltani a soros vonali és a belsõ konzol között, lásd A konzol megváltoztatása a rendszertöltõbõl.

26.6.4. Összefoglalás

Itt most röviden összefoglaljuk az eddig tárgyalt különbözõ beállításokat és ténylegesen kiválasztott konzolt.

26.6.4.1. 1. eset: a sio0 eszköznél a 0x10 beállítást adjuk meg

device sio0 at isa? port IO_COM1 flags 0x10 irq 4
A /boot.config beállításaiKonzol a rendszerindító blokk alattKonzol a rendszertöltõ alattKonzol a rendszermagban

nincsenek

belsõ

belsõ

belsõ

-h

soros vonali

soros vonali

soros vonali

-D

soros vonali és belsõ

belsõ

belsõ

-Dh

soros vonali és belsõ

soros vonali

soros vonali

-P, van billentyûzet

belsõ

belsõ

belsõ

-P, nincs billentyûzet

soros vonali és belsõ

soros vonali

soros vonali

26.6.4.2. 2. eset: a sio0 eszköznél 0x30 beállítása

device sio0 at isa? port IO_COM1 flags 0x30 irq 4
A /boot.config beállításaiKonzol a rendszerindító blokk alattKonzol a rendszertöltõ alattKonzol a rendszermagban

nincsenek

belsõ

belsõ

soros vonali

-h

soros vonali

soros vonali

soros vonali

-D

soros vonali és belsõ

belsõ

soros vonali

-Dh

soros vonali és belsõ

soros vonali

soros vonali

-P, van billentyûzet

belsõ

belsõ

soros vonali

-P, nincs billentyûzet

soros vonali és belsõ

soros vonali

soros vonali

26.6.5. Tanácsok a soros vonali konzol használatához

26.6.5.1. Nagyobb soros vonali sebesség beállítása

A soros port alapértelmezései a következõk: 9600 baud, 8 bites átvitel, paritás nincs és 1 stopbit. Ha a konzol alapsebességét meg akarjuk változtatni, akkor ahhoz a következõket kell tennünk:

  • Fordítsuk újra a rendszerindító blokkokat úgy, hogy a BOOT_COMCONSOLE_SPEED változóban a konzolnak egy másik sebességet adunk meg. Az új rendszerindító blokkok fordításáról és telepítésérõl a Soros vonali konzol a sio0 porton kívül másholban kapunk részletes leírást.

    Ha a soros vonali konzolt nem a -h opcióval állítottuk be, vagy ha a rendszermag a rendszerindító blokkoktól eltérõ módon éri el a soros vonali konzolt, akkor a rendszermag beállításai közé még az alábbit is fel kell vennünk, majd újra kell fordítanunk:

    options CONSPEED=19200
  • A rendszermagnak adjuk át a -S rendszerindítási paramétert. A -S parancssori opció a /boot.config állományban is megadható. A boot(8) man oldalon tudhatjuk meg, hogy a /boot.config beállításai közé hogyan tudjuk felvenni és ott milyen további lehetõségeink vannak még.

  • A /boot/loader.conf állományban engedélyezzük a comconsole_speed beállítást.

    Ez a beállítás a szintén a /boot/loader.conf állományban megadható console, boot_serial és boot_multicons változóktól függ. A soros vonali konzol sebességét tehát például így tudjuk megváltoztatni a comconsole_speed megadásával:

    boot_multicons="YES"
    boot_serial="YES"
    comconsole_speed="115200"
    console="comconsole,vidconsole"

26.6.5.2. Soros vonali konzol a sio0 porton kívül máshol

Ha valamilyen okból kifolyólag nem a sio0 porton keresztül akarjuk használni a konzolt, akkor ahhoz a rendszerindító blokkok, a rendszertöltõ és a rendszermag forrásait újra kell fordítanunk az alábbiak szerint:

  1. Szerezzük be a rendszermag forrását. (Lásd A FreeBSD frissítése és frissen tartása)

  2. Írjuk át a /etc/make.conf állományban a BOOT_COMCONSOLE_PORT címét az általunk használt porthoz tartozóéra (0x3F8, 0x2F8, 0x3E8 vagy 0x2E8). Itt csak a sio0 és sio3 (COM1 és COM4) közti portok használhatóak - a töbportos soros kártyák címei nem adhatóak meg. A megszakításokat nem kell beállítanunk.

  3. Készítsünk egy saját rendszermag beállításait tartalmazó állományt, és vegyük fel bele a használni kívánt soros port megfelelõ paramétereit. Például, ha a sio1 (COM2) eszközt akarjuk konzolként használni:

    device sio1 at isa? port IO_COM2 flags 0x10 irq 3

    vagy

    device sio1 at isa? port IO_COM2 flags 0x30 irq 3

    A konzolra vonatkozó beállításokat a többi soros portnál ne adjuk meg.

  4. Fordítsuk újra és telepítsük a rendszerindító blokkot és a rendszertöltõt:

    # cd /sys/boot
    # make clean
    # make
    # make install
  5. Fordítsuk és telepítsük újra a rendszermagot.

  6. A bsdlabel(8) segítségével másoljuk az új rendszerindító blokkot a rendszer indítását végzõ lemezre és töltsük be az új rendszermagot.

26.6.5.3. A DDB elérése a soros vonalról

Ha a soros vonali konzolról akarjuk használni a rendszermagba épített nyomkövetõt (ami hasznos lehet távoli vizsgálódáskor, de egyben veszélyes is, ha a soros porton tévesen kiküldünk egy BREAK jelzést!), akkor a rendszermagot a következõ beállításokkal kell fordítanunk:

options BREAK_TO_DEBUGGER
options DDB

26.6.5.4. A bejelentkezõ képernyõ elérése a soros vonali konzolról

Habár erre nincs feltétlenül szükségünk, a rendszer üzeneteinek és a rendszermag nyomkövetõjének elérése után akár be is tudunk jelentkezni a soros vonalon keresztül. Íme!

Nyissuk meg az /etc/ttys állományt a kedvenc szövegszerkesztõnkkel és keressük meg a következõ sorokat:

ttyd0 "/usr/libexec/getty std.9600" unknown off secure
ttyd1 "/usr/libexec/getty std.9600" unknown off secure
ttyd2 "/usr/libexec/getty std.9600" unknown off secure
ttyd3 "/usr/libexec/getty std.9600" unknown off secure

A ttyd0 és ttyd3 közti sorok pontosan a COM1 és COM4 közti portoknak felelnek meg. A használni kívánt port sorában szereplõ off paramétert írjuk át az on értékre. Ha a soros port sebességét is megváltoztattuk, minden bizonnyal a std.9600 helyett is az adott sebességhez illeszkedõ paramétert kell megadnunk, például az std.19200 értékkel.

Érdemes továbbá még az unknown helyett megadni az adott terminál típusát.

Az állomány módosítását követõen a változatások érvényesítéséhez ki kell adnunk a kill -HUP 1 parancsot is.

26.6.6. A konzol megváltoztatása a rendszertöltõbõl

A korábbi szakaszokban arról beszéltünk, hogy miként állítsuk be a soros vonali konzolt a rendszerindító blokk megpiszkálásával. Ebben a szakaszban viszont azt mutatjuk meg, hogy különbözõ parancsokon és környezeti változókon keresztül miként tudjuk megadni a konzolt a rendszertöltõben. Mivel a rendszertöltõre a rendszerindítás harmadik fokozatában kerül sor, az ott megadott értékekkel felül tudjuk bírálni a rendszerindító blokk beállításait.

26.6.6.1. A soros vonali konzol beállítása

A rendszertöltõ és a rendszermag az /boot/loader.conf állományon keresztül elég könnyen rávehetõ a soros vonali konzol használatára:

set console="comconsole"

Ez a rendszerindító blokk elõzõ szakaszban tárgyalt beállításaitól függetlenül érvényesül.

A fenti sort a /boot/loader.conf állomány elejére érdemes tennünk, így a soros vonali konzolon már a lehetõ leghamarabb megjelennek a rendszer üzenetei.

Ehhez hasonló módon a belsõ konzolt is megadhatjuk:

set console="vidconsole"

Ha a rendszertöltõben nem adjuk meg a console környezeti változó értékét, akkor a rendszertöltõ, és így a rendszermag is, a rendszerindító blokkban a -h opció által meghatározott konzolt fogja használni.

A konzol a /boot/loader.conf.local vagy a /boot/loader.conf állományokban adható meg.

A részletekkel kapcsolatban lásd a loader.conf(5) man oldalt.

Jelen pillanatban a rendszertöltõnek nincs a -P paraméterrel ekvivalens értékû beállítása, ezért a billentyûzet jelenléte alapján nem képes magától választani a belsõ és a soros vonali konzol között.

26.6.6.2. Soros vonali konzol a sio0 porton kívül máshol

A rendszertöltõt ne a sio0 eszközzel fordítsuk újra a soros vonali konzolhoz. Ehhez kövessük a Soros vonali konzol a sio0 porton kívül másholban leírt eljárás lépéseit.

26.6.7. Figyelmeztetések

A szakaszban szereplõ ötletek alapján sokan így most már könnyen be tudnak állítani egy billentyûzet és grafikus hardver nélküli dedikált szervert. Sajnos azonban a legtöbb rendszer nem engedi a billentyûzet nélküli indítást, és akad néhány olyan is, amely pedig a grafikus kártya hiányában nem is indul el. Az AMI BIOS-os gépeknél a grafikus kártya nélküli indításhoz elegendõ csupán a beállítások között a grafikus kártyát ("graphics adapter") "Not installed" (nem telepített) állapotúra állítani. Ha ilyen opció nem található a BIOS-ban, akkor helyette keressük a "Halt on Error" (leállás hiba esetén) változatot. Ha ezt a "All but Keyboard" (a billentyûzet kivételével minden) vagy akár a "No Error" (soha) értékre állítjuk, az elõbbi eredményt kapjuk.

Ennek ellenére elõfordulhat azonban, hogy egyes gépeken egyáltalán nem találunk ilyen lehetõséget és videokártya nélkül nem indulnak el. Ezekben az esetekben tegyünk a gépbe valamilyen kártyát (ehhez elég egy egyszerû típus is), de monitort már ne kössünk rá. Esetleg megpróbálkozhatunk még AMI BIOS telepítésével is.


All FreeBSD documents are available for download at https://download.freebsd.org/ftp/doc/

Questions that are not answered by the documentation may be sent to <freebsd-questions@FreeBSD.org>.
Send questions about this document to <freebsd-doc@FreeBSD.org>.