A buta terminál alatt olyan speciálizált eszközt értünk, amellyel soros vonalon keresztül csatlakozunk számítógépekhez. Azért nevezik ezeket "butának", mert csupán annyi számítási teljesítményt zsúfoltak beléjük, hogy szöveget legyenek képesek küldeni, fogadni és megjeleníteni. Semmilyen program nem képes rajtuk futni. Helyette az a számítógép fogja a szövegszerkesztőt, fordítóprogramot, levelező klienst, játékot és a többit futtatni, amelyre vele kapcsolódtunk.

A buta termináloknak többszáz, különböző gyártmányú fajtája létezik. Ilyenek például a Digital Equipment VT-100 vagy a Wyse WY-75 típusú termináljai. A FreeBSD szinte mindegyiküket ismeri. Egyes drágább terminálok még grafikus megjelenítésre is képesek, de ezeket a lehetőségeket csak bizonyos szoftverek tudják ténylegesen kihasználni.

A buta terminálok leginkább olyan munkahelyeken terjedtek el, ahol az alkalmazottaknak nincs szükségük grafikus alkalmazások, tehát például az X Window System használatára.

Ha egy buta terminál csupán szöveg küldésére, fogadására és megjelenítésére képes, akkor bármelyik személyi számítógép utána tudja mindezt csinálni. Ehhez mindössze egy megfelelő kábelre és az adott gépen futó terminál emulációs szoftverre van szükségünk.

Az ilyen fajta megoldás nagyon elterjedt az otthoni használat esetén. Például, ha valamelyik családtagunk éppen szorgalmasan dolgozik a FreeBSD rendszerkonzolján, akkor a rákapcsolt terminálon keresztül még mi magunk is el tudunk végezni valamennyi szöveges felületet igénylő munkát.

Az alap FreeBSD rendszerben legalább két segédprogram használható a soros vonali kapcsolaton keresztüli munkára: a cu(1) és a tip(1).

Egy FreeBSD rendszerű kliensről így tudunk csatlakozni egy másik rendszerre:

# cu -l soros-vonali-eszköz

Ahol a "soros-vonali-eszköz" a rendszerünkben a soros portot jelölő speciális eszköz neve. Az ilyen eszközök neve /dev/cuadN.

Az eszköz nevében az "N"-es rész a soros port sorszámát adja meg.

Az X terminálok a terminálok közül a legfejlettebbek. Általában nem is soros porton, hanem hálózaton, például Etherneten keresztül csatlakoznak. Természetesen nem csak szöveges alkalmazásokat, hanem lényegében bármilyen X alkalmazást képesek megjeleníteni.

Az X terminálokról itt most csak a teljesség kedvéért szólunk, de ebben a fejezetben nem szándékozunk tárgyalni az X terminálok csatlakoztatását, beállítását és használatát.

Az /etc/ttys állományban találhatjuk meg az összes portot, ahonnan a FreeBSD rendszerünk engedélyezi a bejelentkezést. Például a ttyv0, az első virtuális konzol is szerepel benne. Ezen a bejegyzésen keresztül tudunk bejelentkezni a konzolra. Ebben az állományban találjuk meg még a többi virtuális konzol, soros port és pszeudoterminál bejegyzéseit is. A rögzített terminálok esetén egyszerűen csak adjuk meg a soros porthoz tartozó /dev könyvtárbeli eszközt a /dev előtag nélkül (így például a /dev/ttyv0 ttyv0 néven fog megjelenni).

Az alap FreeBSD telepítésben egy olyan /etc/ttys állomány található, amely tartalmazza az első négy soros portot, a ttyd0 eszköztől kezdve a ttyd3 eszközig. Ha tehát ezekre a portokra csatlakoztatnunk egy terminált, akkor már nem kell egy újabb bejegyzést felvennünk hozzájuk.

ttyd1  "/usr/libexec/getty std.38400"  wy50  on  insecure
ttyd5   "/usr/libexec/getty std.19200"  vt100  on  insecure
	  

Miután az /etc/ttys állományban elvégeztük a megfelelő módosításokat, a konfigurációs állomány újraolvasásához küldjünk egy SIGHUP (bontás) jelzést az init programnak. Mint például:

# kill -HUP 1

Ha mindent jól állítottunk be, a kábelek is a helyükön vannak és a terminálokat is bekapcsoltuk, akkor minden terminálhoz elindul egy getty program, és mindegyikőjükön megjelenik a bejelentkező képernyő.

Ellenőrizzük, hogy a terminált rendesen csatlakoztattuk és áram alá helyeztük. Amikor egy személyi számítógépet használunk terminálnak, akkor nézzük meg, hogy a terminál emulációs program a megfelelő soros porton fut.

Vizsgáljuk meg, hogy a kábel mind a két vége pontosan illeszkedik a portokba. Győződjünk meg róla, hogy valóban a megfelelő típusú kábelt használjuk.

Nézzük meg, hogy a terminál és a FreeBSD is ugyanazon az adatátviteli sebességen és paritási beállítással megy. Ha képernyővel rendelkező terminálunk van, akkor a kontrasztot és fényerősséget is ellenőrizzük. Ha nyomtatós terminálunk van, akkor vizsgáljuk meg a papír és a tinta állapotát.

Győződjünk meg róla, hogy a getty valóban fut és rendesen kiszolgálja a terminált. Például a ps paranccsal listázzuk ki az összes jelenleg futó programot és keressük meg köztük a getty programot:

# ps -axww|grep getty

Ekkor látnunk kell a terminálhoz tartozó bejegyzést. Például, ha a getty második soros portot jelképező ttyd1 eszközön fut, és az /etc/gettytab állományból az std.38400 nevű bejegyzést használja, akkor ez jelenik meg:

22189  d1  Is+    0:00.03 /usr/libexec/getty std.38400 ttyd1

Amennyiben semmilyen getty nem fut, akkor ellenőrizzük, hogy valóban engedélyeztük-e a portot az /etc/ttys állományban. A ttys állomány átírása után ne felejtsük el kiadni a kill -HUP 1 parancsot sem.

Ha a getty fut, de a terminálon továbbra sem látjuk a bejelentkező képernyőt, vagy megjelenik, de nem tudunk gépelni, akkor előfordulhat, hogy a terminál vagy kábel nem támogatja a hardveres kézfogást (handshaking). Próbáljuk meg az /etc/ttys állományban levő std.38400 bejegyzést az 3wire.38400 bejegyzésre kicserélni (de utána ne felejtsük el kiadni a kill -HUP 1 parancsot). A 3wire nagyon hasonlít az std bejegyzéshez, de elhagyja a hardveres kézfogást. A 3wire alkalmazásakor viszont a puffer telítődésének megelőzése érdekében próbálkozzunk az adatátviteli sebesség csökkentésével vagy engedélyezzük a szoftveres forgalomirányítást.

Ellenőrizzük, hogy a FreeBSD és a terminál ugyanazt az adatátviteli sebességet és paritási beállítást használja. Nézzük meg a futó getty programokat, és hogy a megfelelő getty típussal mennek-e. Ha nem, módosítsuk az /etc/ttys állományt és adjuk ki a kill -HUP 1 parancsot.

Állítsuk át a terminált (vagy a terminál emulációs szofvert) "half duplex" vagy "local echo" módról "full duplex" módra.